Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Nagy Varga Vera: Szolgálók a fővárosban a Tápió vidékéről

gazdaságból élők száma: Kóka 79% -* 80%, Pánd 75,3%-> 79,6% és Tápiószentmárton 84,5% -*• 87,6%.

12 Az összes többi községben némileg csökkent, Nagykáta és Tápiósüly kivételével, ahol lényegében változatlan maradt. I. SZOLGALÓK Az alföldi cselédek és szolgálók életmódját, típusait Kiss Lajos klasszikus munkájában megörökítette; kutatásának eredményei a múlt század közepétől az első világháborúig terjedő időszakra vonatkoznak. Jelezte az iparosodás fokozódásának a szolgálók életmódjára gyakorolt hatását.

13 „A régi cselédek iskolázatlanok lévén, igénytelenebbek voltak, minden erejüket, kedvüket a munkában élték ki. A mai szolgáló már iskolázott, olvasott, tánciskolába, színházba, moziba járó, igényesebb. Igaz, hogy ma kevesebb cseléd kell, mégis ez a kevés hányad sokkal nehezebben található, mint régen a sok, mert minden más. A gyári munka, a gyári foglalkozás kapósabb, keresettebb, mint cselédkedni."

14 Ezzel szemben mégsem csökkent, inkább emelkedett a szolgálók (házicselédek) száma. Az 1920-as évektől a cselédtartó rétegek (magán- és köztisztviselők, iparosok) egzisztenciálisan megerősödtek. Míg 1925-ben 27 719 volt a cselédtartó „Tápiósági lányok viseletben, 1930-as évek" (CKM 19 351. repr. Kocsis Gyula.) 709