Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Örsi Julianna: A Tápió mente társadalomnéprajzáról

a rokonság felvonulása (30. kép). A menyasszony és a vőlegény rokonsága külön ünnepli ezt az eseményt. A lakodalmat mind a két háznál tartják. A rokonság ajándékokkal segíti az új pár családalapítását. A meghívottak munkával és egyéb módon járulnak hozzá az ünnepléshez (tyúk, bor, tészta, torta) (31. kép). A lakodalmi előkészületekben a munka jellegének megfelelően külön tevékenykednek a nők (sütés, főzés, tyúkkopasztás) és külön a férfiak (disznóvágás, sátorkészítés) (32. kép). Még a gyerekek munkájára is számítanak (33. kép). A haláleset a rokonságot, de az egész faluközösséget is akcióra késztette. Ha valaki nem tudott meghalni, elhívták még a távol levő rokont is, hogy elbúcsúzzon tőle. Virrasztani elmentek a hozzátartozók, rokonok, szomszédok, ismerősök. A halál hírét, a temetést harangszóval, szóbelileg és gyászjelentés kitűzésével (a templomhoz, a halott lakásának kapujára és a ravatalozóhoz) adják tudtára a falu népének. A temetésen 200—300-an is részt vettek, ha nagy volt a rokonság. A halott rokonságához való tartozást gyászruha felöltésével vagy gyászszalaggal is jelzik. 28. kép. Esketés — a násznagy a tanú. A sírt napjainkban fogadott sírásók ássák ki és hantolják be. Tápiószecsőn, Tápiósápon, 2—3 rokon (pl. sógor), szomszéd vagy jóbarát végezte e munkát a századforduló táján. A koporsóvivöket (4 fő) rokonok, szomszédok, barátok közül választották. Tápiósápon egy időben divat volt, hogy a halott fiai vitték a koporsót. Pándon, Tápióságon hatan fogták. Ha asszony volt a halott, akkor asszonyok, ha ember volt, akkor emberek vitték. A katolikus településeken a lobogóvivőket is abból a nemből választották, ahová a halott tartozott. 691