Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Örsi Julianna: A Tápió mente társadalomnéprajzáról

Három fia volt neki. Volt neki az elöljárók közt egy jó barátja, aztán az megmondta neki, hogy eltervezték, hogy Üllőnek három katonát kell adni. Az a jóember megmondta, hogy úgy áll a dolog, hogy már hajnalban viszik is a gyerekeket. Mindahármat. Hát oszt akkor a gyerekek elindultak. Egy eljött Üriba, egy Bérceire, egy meg Jászberénybe. Ott is vannak Sárköziek. A birinyiekkel üköregapámék tartották a kapcsolatot. Az összeismerkedés is hogy volt?! Fuharoztak Pestre. Kocsikkal fuharoztak búzát meg mindent. Osztán úgy találkoztak. Ahogy mentek az országúton egy ember kajáltott: Sárközi bácsi, megálljon! Osztán Mihály bácsi is megállt, az üknagyapam, meg ama Sárközi is, a jászberényi. Összeismerkedtek. Míg az öregek éltek, tartották a rokonságot. Mármost itt a községbe se minden Sárközi rokon. Elágaztak. Két ágazat Sárközi van. Az enyém meg még egy másik." 25. kép. Kispadon beszélgető szomszédok, rokonok. A rokonság összetartozását a Tápió mentén nem hangsúlyozzák. A rokoni segítség megnyilvánulása azonos a szomszédságéval, a komákéval. Segítettek egymásnak házépítéskor a falverésben, aratáskor a búzahordásban, a kazal öszszerakásában. Arra is kaptunk adatot, hogy a szegényebb rokont elhívták dolgozni. „A sógorunk mindig nálunk aratott" — mondta az egyik adatközlő. E falvakban a leggyakoribb munkaszervezeti forma a ledolgozás volt. Tápiószentmártonban, Pándon, Tápióságon ha valaki egy nap elment kölcsönbe lóval, kocsival, azért három nap gyalogmunkát végeztek. E munkaszervezeti forma nem vérségi alapon, hanem a különböző társadalmi rétegek egymás segítésén alapult. Az, hogy a társas munkáknak nincs túl nagy szerepük, azzal magyarázható, hogy nagyjából a család munkaereje és a földterület nagysága egyensúlyban volt. Ahol a kiscsalád munkaerejét meghaladta a birtok munkaerőszükséglete, ott nagycsaládi keretek között éltek. 688