Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Örsi Julianna: A Tápió mente társadalomnéprajzáról

mat az keresztelte. Aztán különszakadtak a testvéremék, így oszt akivel én barátnősködtem, az lett a komaasszony. A többit az keresztelte. Az az egy is ezt tartotta keresztanyjának. Az áldozásnál már ő volt a keresztanya, meg mikor férjhez ment, is." „Azt mondta édesanyám, hogy ne híjjatok fiaim idegent. Testvéreket, ahogy vagytok." A rokonok közül leggyakrabban a testvérre esett a választás. Ritkábban unokatestvér vagy a szülő fiatalabb testvére tartotta keresztvíz alá a kisgyermeket. „A néném keresztelte meg a gyermekeimet, én meg az övéit. Az anyám testvére volt." „Ha testvérek nem voltak, akkor vagy a férfinek a rokonsága keresztelt, vagy az asszonyé." „A bátyámnak a felesége volt az utolsónak a keresztanyja." A változás folyamatát jelzi az is — mint példáinkból kiderül —, hogy egy generáción belül kétféle gyakorlat is él: egyik gyereknek a régi, a másiknak az új szokás szerint választanak keresztszülőt. A pándi szokás eltér a többi faluétól. Itt az összes barát ott volt a keresztelőn. Mind keresztszülőnek számított. Ez kifejezésre jutott a megszólításban is. Különösen az első gyermek keresztelésénél nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy minden komát meghívjanak. „Négy komája volt az uramnak. Azok nekem mind komám, a feleségeik komaasszonyaim. Mind meg voltak híva az első körösztölőre." A komaság számontartása több generáción át is megmaradhatott. Ujabb felkérésekkel erősítették meg e műrokoni kapcsolatot. „Nekem is van egy bérmalányom. Anyámnak volt ennek a lánynak a nagyanyja a komája. így engem meg elhíttak bérmakeresztanyának." A kereszteléssel tehát a pajtás komává, komaasszonnyá vált. E megszólításokkal illették egymást. A nő a férfit komámuramnak szólította. Tápióságon 682 21. kép. Homokvárat építő gyerekek.