Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Dusek László: Tápiószentmárton, Tápióbicske és Pánd szociográfiai és gazdaságföldrajzi változásai

2. A HÁROM FALU DEMOGRÁFIAI HELYZETÉNEK ALAKULÁSA 1869 ÉS 1980 KÖZÖTT 2.1. A NÉPESSÉG SZÁMÁNAK ALAKULÁSA 1869—1980 KÖZÖTT Tápiószentmárton lakossága 1870-től 1949-ig egyenletesen növekedett.

8 Ez alól kivétel az 1890 és 1900 közötti időszak, amikor 209 fővel (5,3%) csökkent a lakosság létszáma. Ennek oka egyértelműen a faluból történő nagyarányú elvándorlás, ugyanis ezen időszak alatt a születések száma 534 fővel több, mint a meghaltak száma. (1890 és 1900 között 1902 csecsemő született Tápiószentmártonban, míg a meghaltak száma 1368 fő volt.) A lakosság száma csak 1910ben érte el ismét az 1890-es szintet. A falu lakosságának növekedése 1941 és 1949 között a legerőteljesebb annak ellenére, hogy közben volt a II. világháború (844 fő, 13,9%). 1949-ben a lakosság száma elérte a vizsgált időszak maximumát (6910 fő), ezt követően 1960-ig stagnált. 1960 és 1970 között az előző évtizedben még csak esetleges elköltözések száma erőteljesen felgyorsult, aminek következtében a falu lakossága 10,7%-kal csökkent (730 fő). A népesség fogyása 1970 és 1980 között tovább tartott, bár annak üteme többféle ok miatt jelentősen mérséklődött az előző évtizedhez viszonyítva (229 = 3,7%-kal). Tehát 1949 és 1980 között Tápiószentmárton elvesztette lakosságának 15,3%-át (1059 fő). Ez azt jelenti, hogy a lakosságnak közel l/6-a elvándorolt a faluból. Ez a folyamat része annak a nagyarányú elvándorlási folyamatnak, amely a magyar agrárterületeket jellemezte a fenti időszakban.

9 Tápióbicskénél 1930-ig egyenletes a lakosság számának emelkedése. 1941-ig a csökkenés 5,5%-os (223 fő), de 1949-ig ismét növekszik a lakosság 3,6%-kal (145 fő) a II. világháború ellenére. 1949 és 1960 között már erőteljes a csökkenés (8,0%), majd 1960 és 1970 között még jobban felgyorsul az elvándorlás (433 fő = 11,3%). Ezen időszak alatt a három falu közül Tápióbicskéről legerőteljesebb az elvándorlás. 1970 és 1980 között az elvándorlás itt is mérséklődött (4,6% = 155 fő), bár nem állt meg. Tehát 1949 és 1980 között a népesség csökkenése Tápióbicskén 22,5°/o-os (931 fő), ami azt jelenti, hogy ez a falu a lakosságának közel l/4-ét veszítette, el. Pánd lakossága 1869-től 1920-ig nagyon lassan növekedett, majd 1920 és 1941 között csaknem stagnált. lP49-ben érte el a maximumot (2201 fő). 1949 és 1960 között 4,6%-os (103 fő), 1960 és 1970 között 6%-os (127 fő) volt a vándorlási veszteség. 1970 és 1980 között az elvándorlás mértéke itt is mérséklődött (56 fő = 2,8%). Tehát 1949 és 1980 között Pándon a lakosság csökkenése 13,0%-os (286 fő), vagyis a falu több mint l/8-a elvándorolt. Az elvándorlás okai a következőkben összegezhetők: 1. Az ország iparának nagyarányú fejlesztése a tervgazdálkodás kezdetével nagy szívóhatást gyakorolt az agrártérségekre, ahonnan megindult a munkaképes korú (elsősorban férfiak) migrációja az iparosítandó területek felé.

10 2. Ugyanakkor a mezőgazdaságban a technikai színvonal emelkedése miatt, főleg a nagyüzemek megalakulása után felesleges munkaerő keletkezett. Elsősorban emiatt nagyarányú az elvándorlás az ország agrárvidékeiről. 1960 és 1974 között a falvakat érintő végleges költözők száma meghaladta a 3 milliót.

11 Ebbe a népességmozgásba természetesen a Tápiószentmártonból, a Tápióbicskéről és Pándról történt elvándorlások is benne vannak. 957