Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Kurucz Enikő: Alakoskodók a Tápió mentén

háziaknak, hogy a disznajai közül válasszanak. A disznók pedig kellették magukat, igyekeztek mutatni, hogy melyik tud többet enni. Eközben a disznótoros holmit igyekeztek megdézsmálni. Itt is kóstolóért adták el a hízót. öltözetük csak ócska ruhákból állt, a disznók annyiban különböztek я kupcctől, hogy röfögtek és csámcsogtak. Amennyiben nem disznótorba, hanem szüretre öltöztek be, a kupec sem beszélt, csak terelte a disznókat. Azok igyekeztek elfutni, így nagy kavarodást csináltak. A disznótorban legtöbbször szívesen látták és meg is kínálták őket. Adatközlőim elbeszélése szerint azokon, akik nem hívták be őket, igyekeztek bosszút állni. Ellopták a füstölőbe kiakasztott kolbászt, szalonnát. Amenynyiben valahogyan mégis bejutottak a házba, nemigen kímélték a berendezést sem. Összevissza tologatták a bútorokat, jó pár tányér, pohár is áldozatul esett a felfordulásnak. Sem a medve-, sem a disznó játéknál a kísérőnek nem volt semmiféle megkülönböztető neve. A következőkben a gólya-, galamb-, ill. varjújátékokról kell szót ejtenünk. A három elnevezés egymáshoz igen hasonló alakot jelöl. A gólya és a galamb esetében csak az elnevezés különbözik, a varjúnál pedig a ruházat színe. Az előbbiekhez hasonlóan szüretkor és disznótorban találkozunk velük. Szüretkor gyakoribbak voltak. Öltözékük az előbbieknél bonyolultabb, mert a gólya hosszú csőrét fából vagy kartonból készítették. A galambé és a varjúé ehhez hasonló volt, csak rövidebb. Fehér, hosszú lepedőbe burkolták magukat, és két karjukat le-föl mozgatva úgy csináltak, mintha repülnének. A varjú ócska, lehetőleg fekete ruhába öltözött. Szerepük nem volt, csak a szüreti menettel haladtak. Amennyiben disznótorba mentek, körülröpdösték a szobát, de nem szóltak semmit. Külön kísérőjük nem volt. Feltétlenül meg kell említeni, hogy a lovas, szamaras játékot a gyűjtőterület nem mindegyik falujában ismerik. Tápiószecsőn a szamarazást lindácska néven ismerték és játszották a századfordulón. A múlt századból, Tápióbicskéról ismert két barát dialógusa című játékra a bemutatandó időperiódusban nem találtam adatokat.

11 Az embereket, foglalkozásokat utánzó játékok közül igen keveset ismertek és játszottak. A borbélyjátékra egyetlen helyen, Tápiószecsőn találtam adatot. Mintegy 14—15 évig játszották a második világháború előtti években, főként szüreti felvonulásokon, de disznótorokban is. Szereplőinek száma változó, kettő-három. Egymástól teljesen függetlenül mozogtak. Ruházatuk egyszerű, hétköznapi viselet volt. Egy ócska borbélytálat, vagy ha az nem volt, egy „vajdlingot" vittek magukkal. Ebbe borotvahabot és egy életlen borotvát is tettek. A menettel haladtak együtt, az útszélen bámészkodóknak ajánlgatták, hogy megborotválják őket. Igyekeztek mindenkihez közel kerülni és jó alaposan bekenni őket. Főként öregasszonyokat próbáltak megborotválni, akiknek már kinőtt a szakálla, bajusza. Ezen a többiek jó nagyokat derültek. Disznótorban ugyanígy viselkedtek, ruházatuk is változatlan volt. Itt azonban csak ritkán fordultak meg. 849