Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)
Barna Gábor: Jeles napok szokásai a Tápió mentén
Ez az időszak a baromfitartásban jelentős. A mindegyik vizsgált településen ismert hagyomány szerint a Nagyboldogasszonytól Kisasszonyig eltett tojás eláll tavaszig, nem romlik meg. A neve két asszony közi tojás Menden. Űriban nemcsak elteszik a tojást, hanem ekkor ültetnek is tyúkot. A tapasztalat szerint jól beváltak ezek az őszi csirkék, a,két boldogasszony közi csirkék. Tápiószentmártonban és Szentmártonkátán is ezt mondják. Gyűjtik a két asszony közti tojást és ültetni is jónak tartják. SZENT MIHÁLY-NAP (SZEPTEMBER 29.) Az őszi ünnepek sorát ez nyitja meg. A néphagyományban főleg mint határnap jelentős, főleg az állattenyésztésben és más munkák során, valamint a lakodalmi szokásrendben is, s az élet más területén is. Tápióságon a helyi búcsú napja, amelyre a rokonok a környező településekről mindig összejárnak. Főleg Tápiószecsőről, Tápióbicskéről, valamint Tóalmásról érkeznek búcsúsok. A búcsút mindig a szeptember 29-et követő vasárnap tartják meg. A háború előtti időszakban ekkor változtak a cselédek. Szent Mihály-nap volt a felmondás napja, s akit elküldtek, az újévkor hurcolkodhatott. A juhászok már ekkor helyet változtattak (Pánd, Tápiószentmárton pl.). Pándon ekkor van a gulya behajtásának ideje, de ha az idő és a mező megengedte, tovább is kijártak. Menden azt mondják, hogy Mihály-napkor kezdődött a szüret. Ugyancsak a legtöbb faluban azt tartják, hogy e naptól kezdve az időjárásban is változás áll be. Ahogy a Pándon lejegyzett rigmus is mondja: Szent Mihály után akármerről fúj a szél, hideg az, a gróf cselédjének nincs ruhája, fázik az. A szentmártonkátai tapasztalat is ezt erősíti meg, e naptól kezdődnek a hidegek. Űriban jegyeztük fel, hogy Szent Mihályig az esti misék este 7-kor kezdődnek, ettől kezdve teszik át 6 órára, május l-ig. Utána ismét 7-kor kezdődnek, előtte fél 7-kor litánia, majd 7-kor a szentmise. Ez a nap nyitja meg az őszi lakodalmak sorát is mindegyik vizsgált település gyakorlata szerint, amit azután majd Katalin zár be, mondják Kókán. Mihály, mint névnap a fontosabbak közé tartozik. VENDEL NAPJA (OKTÓBER 20.) Szent Vendelről mondják Tápióságon és Úriban, hogy a jószágok védőszentje. Tápióságon szobra áll. Ünnepén ide vonultak ki és imádkoztak előtte. Szobra áll Űriban is a parókia mellett. Itt is a jószágok megmentéséért imádkoztak hozzá imakönyvben meglevő imákat, vagy rózsafüzért végeztek. A többi vizsgált katolikus településen kultuszára nem akadtam. 801