Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Örsi Julianna: A Tápió mente társadalomnéprajzáról

Bars, Turócz, Trencsén, Zólyom, Komárom megye, Csehország, Karintia, Bohemia egy-egy településének nevét őrzik az anyakönyvek. E távoli tájak adatai azonban arra engednek következtetni, hogy egy lassú északról délebbre történő leköltözésről, leszivárgásról van szó, hiszen lakóhelyként e nevek már nemigen fordulnak elő (12. kép). 1831—1850 között a lakóhely szerinti exogámia térképe a következő adatokat tartalmazza: Tápiószentmárton (30 házasság), Tápióság (8 házasság), Kóka (8 házasság), Tápiógyörgye (7 házasság), Tóalmás (7 házasság), Jászberény (7 házasság), Jászladány (5 házasság), Farmos (4 házasság), Tápiószele (4 házasság), Tápióbicske (3 házasság), Tápiószecső (2 házasság), Dány (2 házasság), Péter vására (2 házasság), Cegléd (2 házasság), Jászfényszoru (2 házasság), Jászjákóhalma (2 házasság), Jászfelsőszentgyörgy (3 házasság), Űjszász (2 házasság), Üri, Irsa, Valkó, Jánoshida, Tápiósüly, Zsámbok, Szentmártonkáta, Pilis, Hinfeld in Barávia, Miskolc (1—1 házasság) (13. kép). Ha lakóhely szerint összegezzük a XIX. század közepének adatait, megállapíthatjuk, hogy Nagykáta házasodási körzete a Tápió mente és a szomszédos jászsági terület. Házasodási társközsége Tápiószentmárton. Mivel azonban az ottani pusztán élő cselédek igen sokfelől származtak, így valószínűleg kultúraközvetítő hatásuk is sokféle. Az uradalmakkal függ össze például Pétervására szereplése is, mivel gróf Keglevichnek mindkét helyen volt birtokteste. Számadói, intézői, cselédei esetenként egyik birtokáról a másikra kerültek. NAGYKATA 1851—1895 Az előző fél évszázadhoz képest a XIX. század második felére leginkább az jellemző, hogy csökken az endogámia. Különösen a tiszta endogámia (szülő- és lakóhelyük szerint is helybeliek a házasfelek) több mint 10%-os visszaesése a szembetűnő. A tiszta endogámia ekkor 73,53%, a lakóhely szerinti endogámia 82,57%. Ez egyéb okokból történő bevándorlással van összefüggésben. Míg 1801 és 1850 között 3,48% volt azoknak az aránya, akik másutt születtek, de már nagykátai lakosok voltak házasságkötésük idején, addig 1851 és 1895 között az arányuk 9,4% (11. kép). A század első feléhez képest nőtt a házasságkötések száma. 1851—1895 között 2399 házasságot kötöttek. Ebből csak 1764 esetben volt helybeli születésű és lakóhelyű a menyasszony és a vőlegény is. Ha a szülőhely szerinti exogámiát nézzük, egyértelműen Szentmártonkáta Nagykáta házasodási társközsége (57 házasság). Házasodási körzetébe tartozik Tápióság (19 házasság), Tápiószele (15 házasság), Tápiószentmárton (14 házasság), Tápióbicske (14 házasság), Jászberény (13 házasság), Kóka (12 házasság). Már az előző időperiódus is mutatta, hogy Pesttel nő a kapcsolata. A XIX. század második felében olyan mértékű a közös házasság a pestiekkel, mint a szomszédos települések lakóival. A többi Tápió menti falura viszonylag kisebb Nagykáta vonzása: Tápiószecső (8 házasság), Farmos (7 házasság), Tápiógyörgye, Űri, Tóalmás (5—5 házasság). A piacozás, vásározás nyomán kerülhettek Ceglédre (6 házasság), Gyöngyösre (4 házasság) a kátaiak. Itt sem sorolunk fel valamennyi településnevet, amelyből származtak a házastársak, de arra feltétlen utalnunk kell, hogy a 45 év alatt 165 helységgel kerültek házassági kapcsolatba a nagykátaiak. Ebből azonban 124 település esetében csak véletlenszerű kapcsolatról beszélhetünk, mivel csak egy-egy közös házasság jött létre. Ezek a magyar nyelvterület legkülönbözőbb részein találhatók. A települések 666