Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Barna Gábor: Jeles napok szokásai a Tápió mentén

Bármelyik búcsúra már hetekkel előtte szervezik a népet Tápiószecsőn. Jelentkezni lehet az előimádkozónál, előénekesnél, vagy pedig annál a fuvaros­nál is, aki évtizedek óta rendszeresen hordja a népet. A jászberényi porcinkula búcsúba az ünnep szombatján reggel a tápiószecsői templomban gyülekeznek. A búcsúsok miséje után ülnek fel a stráfkocsira és Tápiószecső—Szentmárton­káta—Nagykáta—Egreskáta—Jászberény útvonalon indulnak el. Délután fél 3 tájban szoktak megérkezni Jászberénybe. Jászberénybe gyalog nem szeretnek jönni a forgalmas utak miatt. Az út során egyedül Nagykátán szoktak megállni a templomnál, ahol rövid imát mondanak. A fuvaros kocsiját a felesége díszíti fel virágokkal, de visznek virágot a búesúba készülő asszonyok is. Az ekhó elejére kis keresztet tesznek fel ilyen­kor. A fuvaros feladata a búcsú éjszakáján a csomagok őrzése is, bár ő is részt vesz a búcsúban, misét is hallgat. Jászberénybe megérkezve valaki leszáll előbb, előremegy, és az érkezőknek harangoznak. A térhez érve leszállnak a kocsiról és a kereszt mögé felzárkózva, a búcsúvezető irányításával mennek be a templomba. A főoltárnál beköszön­nek, majd a Szent Ferenc-oltárnál Szent Ferencről szóló éneket énekelnek. Ez­után misét íratnak. A tápiószecsői búcsúsokért ünnep hajnalán az 5 órai misét mondják. Egyénileg is sokan íratnak misét megholtjaikért, egészségükért, a szenvedő lelkekért vagy hálaadó misét gyógyulásért. Jászberényben a porcin­kulát követő hétfőn vagy kedden az összes búcsús megholtjaiért mondanak szentmisét. Misemondatás után gyónnak. Gyónni jobban szeretnek búcsújáró helyeken. A magukkal hozott virágokat a sekrestyében leadják. Majd elmen­nek szétnézni a kirakodó árusok között. Miután Jászberénybe érkezésük előtt még Egreskátán megebédeltek, sokan nem vacsoráznak, hanem majd csak a hajnali miséjük, s az áldozás után esz­nek. Addig egész éjszaka a templomban virrasztanak, imádkoznak, énekelnek. A Porcinkula-kápolnát csak egyénileg látogatják. Éjszaka a templomban elvégzik a keresztutat. Az előénekes férfi mellett visznek egy fekete keresztet, amelyen Krisztus kínszenvedésének eszközei vannak, s mellette két zöld zászlót. A nép egy része követi őket körben a templomon, másik része padban ülve vesz részt az ájtatosságban. Este szentségkitétel van, szentségimádás és litánia. Ekkor áldják meg az új búcsús lobogókat is. A szentségimádást papok veze­tik. Az éjszakai keresztút után oltárköszöntés van, amelyet Jászberényben Pe­tes János abasári búcsúvezető kezdeményezett, s ő írta az oltárköszöntés szöve­gét is. Figyelemre méltó vonása a jászberényi porcinkula búcsúnak, hogy a búcsúvezetők a késő éjszakai órákban újabb énekekre tanítják a népet. Egy­egy sort előénekelnek, majd többször elismételtetik, s ugyanezt teszik egyes versszakonként. Ekkor imádkozzák az Angyali rózsafüzért. Hajnalban fél 5-kor Szent Ferencről énekelnek, majd ébresztik a búcsúsokat a Keljetek fel, kik el­aludtatok kezdetű énekkel. S ekkor már harangoznak is a tápiószecsőiek 5 órai miséjére. A szecsői búcsúsok egy része meghallgatja a többi misét is, mások vásá­rolnak, búcsúfiát keresnek az otthonmaradottaknak. A délelőtti nagymise és körmenet után pedig indulnak haza. 1982-ben a jászberényi porcinkula búcsún a tápiószecsőiek mellett kókai, nagykátai és Űriból érkező búcsúsokkal találkoztam. Tápiószecsőről Máriabesnyőre Nagy boldog asszony napjára a búcsúsok gya­log mennek. A kocsi csak a csomagokat viszi. Arra megtehetik, mondják, mert jórészt földutakon, kevéssé forgalmas utakon mennek. Ide is a reggeli mise után 796

Next

/
Oldalképek
Tartalom