Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Örsi Julianna: A Tápió mente társadalomnéprajzáról

anyósom, az uram testvérei, a nagybátyja feleségei." A kókai templomi ülésrend átmenetet képez a vérségi és a korcsoporton alapuló ülésrend között. „Míg kislányok voltunk, előrementünk, ott álltunk. Mikor férjhez mentünk, akkor is álltunk, de akkor már a padok között. Utóbb aztán, mikor családom lett, akkor már édesanyánk mellett ültem a padba. Ügy megszoktam, hogy én mindig odamegyek." A többi településen a nemenkénti elkülönülés egyértelmű. A jobb oldal a férfiaké, a bal oldal a nőké (a szentéllyel szemben állva). Ezen belül a korcsoportonkénti tagozódás is megfigyelhető. Mindenütt legelöl, az oltárhoz közel a lányok álltak. Tápiószecsőn a süldőlányok (12—14 évesek), az asszonyok padjai mellett, szélen álltak. „A lányok mögött az abban az esztendőben való menyecskék álltak Tápióságon. Csak egy évig volt ott a helyük. Később összekeveredtek a régibb menyecskékkel." Űriban ha üres pad volt, akkor sem volt szabad beülniük a fiatalasszonyoknak a padba, mert kicsúfolták volna. A padokban mindenütt csak idősebb asszonyok ültek, a másik oldalon az idősebb férfiak. A legények helye a kóruson volt. Tápiószecsőn a jobb oldali első négy padban fiatalemberek ültek. Ha koldus ment be a templomba, az a hátsó padba ült le. EXOGÁMIA A területre történő XVI—

XVII. századi költözések irányaként Kocsis Gyula Nógrád és Hont megyét jelölte meg a környékbeli kisebb és nagyobb települések mellett.

8 Mi a XVIII—

XIX. századi anyakönyveket vizsgáltuk meg annak érdekében, hogy a házasságkötés céljából történő költözések irányát és mértékét meghatározhassuk. Nagykáta római katolikus anyakönyvi adatait három szakaszra bontva mutatjuk be: 1731—1800, 1801—1850, 1851—1895.

9 Ugyancsak megnéztük Tápiószentmárton adatait az önálló egyházközséggé alakulásától (1870) 1910-ig és megvizsgáltunk három évet a XX. század közepéről (1940, 1945, 1950). NAGYKÁTA 1699—1714 Az első anyakönyv szerint a környező települések Nagykáta filiái (Szentmártonkáta, Szecső, Süly, Kóka, Tóalmás, Dány, Szentlászló). Olvasási nehézségek és a pontatlan adatolás miatt ezen évekről csak annyit állapítunk meg, hogy valószínűleg az endogám házasságok voltak többségben. Előfordult közös házasság Nagykáta és Szentmártonkáta, Szecső, Kóka, Bicske, Heréd között. A szentmártonkátaiak a szecsőiekkel, a bujákiakkal, bócsaiakkal kerültek házassági kapcsolatba. Mindez azonban nagyon esetleges. NAGYKÁTA 1731—1800 Ebben az időszakban Nagykáta házasodási társközségeinek tekinthetjük Szentmártonkátát (15 házasság), Kókát (15 házasság), Bicskét (14 házasság), Tápiószecsőt (13 házasság) és Jászberényt (12 házasság). Jelentősebb volt még a 662