Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

U. Kerékgyártó Adrien: Népviseleti emlékek a Tápió mentéről

pen jártunk Nagykátán is, ahol Gyarmatiné nagyanyja hajviseletével kapcsolatosan azt jegyezte meg, hogy a haja fülig sodrott volt, onnan kezdve befont, amit aztán egymást keresztezve erősített meg. (Itt az öregasszonyok a kiment hajukat kóccal pótolták.) Mind a sülyi, mind a nagykátai leírást bizonyos kétkedéssel fogadtam, egészen addig, míg Gönyey Sándor tápiószecsői hajviseletleírására nem bukkantam.

43 Gönyey feljegyzésére és ott készített fényképeire támaszkodva írom le ezt a szokatlan hajviseletet, amilyen valószínűleg a régi sülyi és kátai is lehetett. Gönyey adatközlője az akkor 42 éves Lesti Rezsőné Palotai Mária volt, akinek az elmondása szerint Szecsőn az újmenyecskét még 1953-ban is eszerint fésülik, mikor a lakodalomban a koszorút leveszik a fejéről (de utóbb már csak fészkes kontyot rak fel). A hajat két merőleges választékkal négy mezőre osztották; a homloktól az első haj zömét hátrafésülték, de a fül felett egy keveset lefogó hajnak hagytak. (Ez a tutyis képen látható elég jól.) Az első mező haját a hátsóval egyesítve a fülnél kezdve mindkét oldalon három ágból megfonták. Mint kifejezték „két ágra vagyunk megfésülködve". A fonatokat tarkó fölött egymással keresztezve — szinte szívformát utánozva — vezetik kb. fülmagasságig és a fejbúbon az összeérő fonatvégeket lúdtollal tűzték keresztül. Erre a két ágra font kontyra illesztették rá a fehér féketőt és az új menyecskének az ezüst-, vagy aranycsipkés nagyvirágú féketőt. A jómódúak aranycsipkét, a kevésbé tehetősek ezüstcsipkét vettek a díszítéshez. (A fékető alapformája azonos a később ismertetésre kerülő, Űriban viselttel és valószínűleg hasonló lehetett a tápiósági és tápiósülyi is.) A papírvázat bélelték, kívülről pedig fekete alapon színes virágcsokros mintával szőtt atlasszal fedték. A hátlap itt díszítetlenül hagyott téglalapforma volt; a 8—10 cm széles arany-, illetve ezüstcsipke az arcot keretező részét fedte a féketőnek. A fékető legszélén — fültől fülig — 3—4 cm széles — legtöbbször sötét vagy fekete — szalagot hajtásoltak végig. A fékető seggén (tarkón) piros rózsás szalagot kötöttek fülre (5/a., 6/a., b. kép). A díszes menyecskefékető még disznóöléskor mondott kis versikében is szerepelt : „Vendégeket vendégeljék, A vizet is borrá tegyék, Kánai menyegzőbe Csipkés féketőbe." Mikor az újmenyecskés csipkés főkötő már nem illette meg az asszonyt, ünnepre is, meg hétköznapra is csak a tutyi került a fehér főkötős kontyára. Ennek keménypapír vázát összehajtogatott piros karton pipi kendővel fedték, mégpedig úgy, hogy a kendővégeket a tarkónál teljesen fedte a rajok visszagyűrt kendősarok (5/b., с kép). A pipi kendő előtt ún. olajos kendő volt divatban.

44 Űri község viseletemlékei közt mind a tutyit, mind a csipkés főkötőt megtaláljuk. A tutyi formája — hátsó lapja — Tápióságon ívelten követte a fej hátsó felén a konty formáját s alig emelkedett a fejtető fölé (20. kép). Tápiószecsön a hátlap mereven futott hátrafelé a fej búb magasságáig — oldalnézetből szinte háromszögformát alkotva (5/b. kép). Az Úriban viselt tutyi — bár összeállításban és a kendővel való fedésmódban hasonlított a szecsőihez, jóval erőseb579