Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól

père. Buda elfoglalása után a török megkezdte a végleges berendezkedést a fegyverrel meghódított területen. Bevezette a török közigazgatást, a mohamedán törvényeket és nem utolsósorban elvégezte a megszerzett terület népességének, anyagi erőforrásainak felmérését. Ennek a munkának az eredménye a budai szandzsák 1546. évi tahrir defteré. Az adózó lakosság és az állatállomány, valamint a termés várható mennyiségének összeírását a XVI. század második felében többször megismételték. Ennek eredményeként páratlan értékű forrásanyag maradt az utókorra.

31 Feldolgozásom során túlnyomórészt ezekből vontam le a következtetéseket. A törökök által kialakított adórendszer főbb vonásaiban megfelelt a magyar adózásnak. A különböző termények, a juhállomány és a méhkasok után ugyanúgy tizedet szedtek, mint a magyar dézsmaszedők, de a tizedköteles termények köre kibővült a zöldség- és hüvelyesfélékkel, kenderrel, lennel, illetve a sertések után is darabonként két akcse tizedet kellett fizetni. Minden magyar jobbágy háztartásfő, aki 300 akcse értékű (az 1550-es években 6 magyar forintnak megfelelő összeg — egy ökör ára) ingósággal, beleértve az állatállományt is, rendelkezett a török császárnak 50 akcse dzsizye- vagy harácsadót fizetett. Ugyanezek a jobbágyok még a török földesúrnak is fizették 25 akcse kapuadót. Ez az adószedési utasítás számunkra lényegében azt jelenti, hogy az igásállattal rendelkezők, tehát a tulajdonképpeni telkes jobbágyok fizették ezeket az adókat, tekintet nélkül arra, hogy mekkora telekhányadot birtokoltak. A kapuadót, illetve a dzsizyeadót fizetők számát összevetve az összeírt háztartásfők számával meg tudjuk állapítani, hogy a falvak lakosságának hány százaléka volt telkes jobbágy, illetve zsellér és ebből közvetve a falvak általános gazdasági helyzetére is utalást nyerhetünk. Az 1560-as évektől azonban már minden önálló háztartásfőnek, a vagyoni helyzetére való tekintet nélkül, fizetnie kellett ezeket az adókat, így az 1562. évi összeírás már nem alkalmas ilyen elemzésre.

32 A török részre fizetett adókon kívül természetesen terhelték a jobbágyokat a magyar államnak és a magyar földesuraknak járó adók is. A török hadjáratokról a korábbiakban elmondottak alapján kialakított véleményem szerint 1526. és 1546. között nem érte jelentős pusztítás a Tápió vidékét, így az 1546. évi összeírásból a korai középkor óta végbement gazdasági-társadalmi fejlődésből szervesen kialakult XVI. század közepi állapotot ismerhetjük meg. Az összeírásban a középkori oklevelek alapján korábban tárgyalt településekből huszonhármat még lakott helyként jegyeztek föl, és csak hármat pusztaként. Tápióság és Oszlár Mohács előtf még biztosan lakott volt, tehát ezek pusztulása a török háborúk következménye lehet. A Tápió felső folyásának vidékét feltehetőleg a Buda környéki harcok során érhette csapás, mert a megmaradt településeken (Űri, Bille, Mende, Süly) is kevés háztartás élt (7—13), és 1559-re már Süly is pusztává lett. Bille lakóiról pedig megjegyezték, hogy Rákoscsabán, Gyomron, Űriban, Pécelen laknak. 1562-re a defterkészítők szerint növekedett a biliéi és mendei háztartások száma. 1565-től kezdve azonban a már korábban elpusztult Süly és Sáp mellett ez a két község sem található a magyar portaösszeírásokban. A Tápió felső folyásának vidékén tehát lényegében csak Űriban, Szecsőn, Kókán maradt meg a lakosság a 15 éves háborúig. Az 1546. évi török defterben pusztaként említett egyik település — a Tápióbicske határában létezett Szentvid — elnéptelenedése bizonyosan nem a XVI. század folyamán történt. Faluként csak egyszer, 1390-ben említik. Egy 1523. 89