Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól
családokkal is rokoni kapcsolatban álltak és Sőregen kívül Vecsésen, Bilién^ Maglódon is voltak birtokaik. Az Inárcsiaknak viszont Sőregen volt részbirtokuk. A család utolsó ismert tagjait az 1510-es években említik a források. 16 (A leszármazási táblát lásd a 9. számú mellékletben.) A Farmost család csak nagyon későn, a XIV. század végén bukkan fel a Bicskeiek perében tanúként. A XV. század elején már több ágát ismerjük a családnak, ezek közül az egyiket Pécelinek mondják. A Péceli családdal az egész XV. század folyamán szoros rokonsági és esetenként talán familiárisi kapcsolatban voltak a Farmosiak. 1434-ben Péceli Syke Benedek fia János deák Farmosi Benedek deáknak adományozza különböző Pécel környéki birtokait szolgálatai fejében. 1437-ben Farmosi Benedek Péceli János lányának jegyese volt. A XV. század folyamán a család számos Pest megyei birtokot szerzett, illetve a régebbiekben megerősítette magát, Péceli és Farmosi nevét egyaránt használta. 1436-ban farmosi, péceli, besnyői birtokaikban erősítették meg, 1440-ben újabb péceli birtokrészt kaptak, 1455-ben Biát kapták adományba, 1464-ben a rokon Veresegyházi családtól vettek zálogba szadai, veresegyházi részbirtokokat, 1468-ban Szentlászlót és Böldrét kapták adományba, 1473-ban a Gombai Nemze családtól örököltek Gombai birtokokat. 1476-ban Farmos Péceli Benedek, Maglódi Pál és Gombai Nemze Péter birtoka volt. A gyarapodást a családi kapcsolatokon kívül segítette az is, hogy Péceli Benedek Mátyás király uralkodása alatt királyi jogügyi igazgató volt (1466-ban). A XV. század végén már a családot a források nem említik, farmosi birtoklásuk is megszűnt. 1528 előtt Dobozi Mihály birtokolta a községet, ekkor pedig Füzesmegyeri Imre deák kapta adományba. 17 (A leszármazási táblát lásd a 10. sz. mellékletben.) A Bicskei család a Tápió-vidék egyetlen olyan köznemesi családja, amely az Árpád-kortól az 1848-as jobbágyfelszabadításig fennmaradt és megőrizte birtokait is. Ezért hagytam középkori történetük ismertetését e fejezet végére. Az oklevelekben. 1275-ben megjelenő család, ekkor már négyfelé ágazott, sőt az oklevél a további öt, örökös nélkül meghalt rokon birtokának felosztása kapcsán keletkezett. Száz év múltán 1370-ben, majd 1390-ben az 1275-ben feljegyzett személyek unokái és dédunokái pereskednek egymással, részben a rokonság elismertetéséért, részben a rokonság alapján Bicske megosztásáért. A perben 50 szomszédos nemes tette le az esküt a rokonság mellett, így sor került a birtokmegosztásra is. A család három ágának leszármazási rendjét kisebb bizonytalanságokkal a XVI. század elejéig tudjuk követni. A negyedik ág, Bochou ága feltehetőleg már a XIII. század végén kihalt, legalábbis a XIV. században feltűnő személyeket nem lehet ehhez az ághoz kötni. (A leszármazást lásd a 11. sz. mellékletben.) A legegyszerűbbnek tűnő leszármazási rend Bicskei Bicske utódaié. Ebben az ágban egy-egy fiúval találkozunk nemzedékenként, egészen 1500-ig, amikor ez az ág feltehetően nőágon is kihal. (Lásd 12. számú melléklet.) Az ág utolsó nőtagja férjének is Bicskei a családneve, de feltehetőleg egy Heves megyei köznemesi családból (Thenky) nősült be. Bicskei Ányos fia János ágát a XV. század közepéig tudjuk követni. János unokája és dédunokái pereskedtek a másik ággal a rokonság elismertetéséért. Jakab nevű dédunokáját 1426-ban és 1437-ben szolgabíróként említik a források, tehát a megyei köznemesség felső rétegéhez tartozott. Ezen ágból Jakab fiai az utolsó személyek, akiket azonosítani tudunk. (Lásd 13. sz. melléklet.) Bicskei Pasca fia Mikó leszármazottait kisebb bizonytalansággal a XVI. 79
