Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól

ben azonban elcserélte Tétényi Andrással (később Kapronczainak, Kapinak és Kokainok is említik) tétényi birtokáért és Egreg várért. Egy év múltával azonban visszacserélte tőle Kapi váráért és tartozékaiért. Ezek a cserék a Kókai birtoktest jelentős értékére utalnak. 1424-ben a királynő kapta meg. Mintegy száz év múlva, 1511-ben Brandenburgi György őrgróf kapta adományba. Azonban a királyon, királynén kívül más, helyi nemeseknek is voltak kisebb birtokaik. Ezek a nemesek a XV. század folyamán a különböző peres ügyekben gyakran tanúskodtak, illetve hivatalos kiküldöttek voltak. (Lásd 5. számú melléklet.)

11 A községben bizonyára udvarházuk, kúriájuk is volt. A török hódoltság elől bizonyára a felvidékre menekültek. Hasonlóan alakult a birtoklás Paridon is. Ezt a községet 1275-től többször említik a bicskei határperekben, feltehetőleg helyi eredetű nemescsaládok birtokolták. 1424 előtt már Zsigmond királyé volt, aki ekkor elcserélte Lévai Cseh Péter királyi főlovászmesterrel, 1434-ben egy másik főúr, Berzeviczei Pohárnok István birtoka, 1453-ban Szilassy Vince és rokonai kapták és a család birtokában maradt egészen a jobbágyfelszabadításig. Ezek a főúri birtokosok ritkán kerülnek elő az oklevelekből, viszont a helyi kisnemesi családokkal rendszeresen találkozunk, élénk szereplői a középkori megyei közéletnek, annak ellenére, hogy szerény körülmények között élhettek. Életkörülményeik a XVI. században nem sokban különbözhettek a helyi jobbágyok életkörülményeitől. Lakóhelyükhöz, kicsi birtokukhoz annyira ragaszkodtak, hogy a török hódoltság első évtizedében is helyben maradtak, rangosabb társaiktól eltérően, akik a királyi Magyarország területére futottak. Az első török adóösszeírásban megtaláljuk a Pándi, Nyári és Józsa családokat, akik a XIV—

XV. századi oklevelekben is gyakran előfordulnak. (Lásd a 6. számú mellékletet.) Az 1559. évi török defterben azonban már némelyikük elszököttként szerepel. 1589-ben az egri vár lovaskatonái között találjuk az egyik leszármazottat. A Szilassy család jobbágyai még a XVII. században is emlékeztek arra, hogy Pánd egy része — Alszeg Pánd — nemesülés volt.

12 A főúri és az ezekből kiágazott középnemesi birtokos családok után azokról a nemesi birtokosokról kell szólnunk, akik már az első említések idején is csak egy falut birtokoltak és birtokaik mennyiségét a későbbiekben sem sikerült lényegesen gyarapítaniuk, esetleg a megye többi köznemesiével kötött házassági kapcsolataik révén szereztek több községben kisebb-nagyobb részbirtokot. Részben a fenti tényezők eredménye, hogy történetük nem egy esetben jobban követhető, mint a korábbiakban ismertetetteké. Ezen nemesek közül elsőként a Gurka nemzetségből származó Péter fia Oltumánt említem, aki korábbi örökölt és vásárolt birtokai mellé 1252-ben a szomszédos Oszláran kapott 3 ekeálja földet. Feltehetőleg erről a Péterről később Péterinek is nevezték a nemzetséget. A család azonban nem sokáig birtokolta a települést. 1259-ben már pert kellett indítani a margitszigeti apácák ellen a birtokjog megvédéséért. Az elhúzódó per 1274-ben egyezséggel ért véget, É—D irányban megfelezték az apácákkal a birtokot. A későbbiekben az apácák feltehetőleg Oszlár egész területét megszerezték, de 1312-ben ők is eladták az Ákos nembelieknek. így a Péteri nemzetség Tápió vidéki birtoklása a XIII. században megszűnt.

13 Az Oszlárral szomszédos Sáp is helyi család birtoka volt. A család a XIII. század második feléből származó oklevelek szerint ekkor még rangosabb volt, egyik tagja „mester", tehát iskolázott ember volt, egy másik személyt pedig „comes"-ként említettek. Ebben az időben még Tápióbicskén és több más köz77