Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól

tali Etele családnak, akik. ekkor már a sülyi előnevet is használják, Mende ismeretlen időpontban került ki a család tulajdonából. Egyedül Oszlár maradt véglegesen a nemzetség tulajdonában, a nemzetség ÉK-re levő nagyobb birtoktömbjéhez kapcsolódott, és a XV. század közepén a Rozgonyi család birtokába került.

6 A Tápió vidékén is birtokos, XIII. századi főúri nemzetségek közül legkorábban a Kata nemzetség faluját említik a források 1219-ben. A nemzetség és Pest megyei birtokai azonban csak az 1270-es évektől fordulnak elő gyakrabban az oklevelekben. A Karácsonyi által közölt XIII. századi személyeket azonban a rendelkezésre álló adatok alapján nem tudjuk a Pest megyei Kata birtokokhoz kötni, amelyeket ebben az időben a nemzetség még valószínűleg osztatlanul birtokolt. (A leszármazási táblát lásd a 3. mellékletben.) A nemzetség családokra bomlását és ezzel együtt a nemzetségi közös birtok szétosztódásánaik első jeleit a XIV. század második évtizedétől kezdve figyelhetjük meg. 1311-ben és 1318-ban Fogacsi Gergely fia Gergely fiú örököse nem lévén több birtokát, köztük „Cheke in Katha"-t leányainak adja. 1328-ban a birtokrész feltételezett névadójának a fiát említik a források egy, a budai hegyen levő szőlő cseréje kapcsán. Talán ezekkel a személyekkel fogható meg a csekekátai ág kiválása, akik a XIV—

XVI. század folyamán Csekekátát, Szentlőrinckátát, Boldogasszonykátát, Szenttamáskátát és feltehetőleg Tápió szentmártont is birtokolták, de a XV. században Nagykőrösön és más megyékben is szereztek birtokrészeket. Ez a Csekekátainak, illetve Katáinak nevezett család megtartotta a nemzetség főúri rangját. Zsigmond király uralkodása alatt Káthay Mihály több éven át Külső-Szolnok megye főispánja, a jászok és kunok bírája volt (1427—28-ban), rokona, Káthay László szintén Külső-Szolnok megyei főispán volt (1436) és Albert király közvetlen környezetéhez is tartozott, 1439-ben a portánkénti egyforintos rendkívüli hadiadó megszavazói között is ott találjuk. 1445-ben ugyanezek a személyek, illetve leszármazottaik elzálogosították összes birtokaikat 600 arany forinton, hogy fogságba esett testvérüket kiválthassák. Ebben az oklevélben Cseke- és Egreskátán kívül Szentmártdnkátát, feltehetőleg itteni részbirtokukat is elzálogosították. Ez az esemény a család kezdődő hanyatlásának is jele. A XV. század elején ez a család feltehetőleg tovább osztódott, mert az 1420-as évektől Boldogasszonykátainak nevezett személy is előfordult, sőt szolgabírói tisztet is töltött be a nemesi megye szervezetében. Az ő özvegye még 1473-ban is őrizte a Bihar megyei Ősire vonatkozó okleveleket. (Ezt a települést teszi meg Karácsonyi a nemzetség egy másik XIII. századi ága névadójának.) Ügy tűnik, hogy ez a XV. században különvált család kapta meg Boldogasszonykátát, Szentlőrinc- és Szenttamáskátát. Erre mutat az is, hogy ezek nem szerepelnek az 1445-ben zálogba adott birtokok között.

7 Egres- és Csekekáta, valamint Tápiószentmárton* és a többi, másutt levő birtokok a Káthay család kezén maradtak. Ez a három település csak nagyon későn, a XV. század második felétől, a XVI. század elejétől fordul elő a forrásokban. (Csekekáta nevét a családnévben már jóval korábban említik, de ezen kívül a település egyszer sem kerül elő a forrásokból.) Mindez arra mutat, hogy az ősi birtoktömbből legtovább ezek maradtak meg a feltehetőleg egyenes ági leszármazott Káthay család kezén. Tápiószentmártont az eddigi kutatás nem tartotta Kata birtoknak. A falunak a XV. század második feléből csak egy zálogbirtokosát ismertük, az 1510-es években pedig friss adományként a 73;