Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

U. Kerékgyártó Adrien: Népviseleti emlékek a Tápió mentéről

tető ruhát, vagy meghagyták mit adjanak halálukban rájuk. A legényeket vőlegényi díszben, bokrétásan, a leányokat — 12 évtől 28 éves korig — menyasszonyi ruhában, fejükön félkoszorúval, csokorral temették. A halottvivő hat leány még hidegben is hajadonfővel, fehérbe vagy rózsaszínbe öltözött; mellükön keresztbe átfektetett fehér szalaggal, amit oldalt bokrétával fogtak össze. A legény halottvivői is egyformán — lehetőleg fekete posztóruhába — öltöztek. — Mai öregemberek emlékeznek még arra, hogy öregapjukat halálra készített fekete klott, elöl gombolós, bokáig érő köpenyben temették el, ami közvetlenül az ingre és gatyára került. A halott lábára fekete harisnyát húztak, a kalapját lábtól tették.

55 * * * Régi megállapítás, hogy a paraszti társadalom rétegezettsége a nép viseletének megjelenési formáiban is kiütközött. Bármennyire is fontosnak ítéltem az ezzel a kérdéssel való foglalkozást, e tanulmány keretein belül a rendelkezésemre álló hely és hiányos adatok miatt erre a jelenségre csak itt-ott tudtam rámutatni. Pedig minden bizonnyal különbség mutatkozott pl. TápiósülyЪеп a Fő utcán lakó nagyparasztok (20 holdon felüli birtokos gazdák), az Alvégre húzódott kisebb módúak (az 5—10 holdasok) és a Felvégen szerénykedő summások és családtagjaik viselete között. Mint a közöltekből kitűnik, a régi életrend irányította hagyományos viseletben' szokásokról a legöregebb emberek emlékezetében is már csak elmosódott, rapszodikusan felbukkanó emlékképtöredékeket jegyezhettem fel. A ma javakorban levők közönyösek lettek, a hagyományt nem becsülik nagyra, és nem is örökítik tovább. A fiatalság meg már teljesen elszakadt tőle, kuriózumot lát benne. így most elsősorban arra szorítkoztam, hogy az összegyűjtött anyagot — rendszerezésre törekedve — közreadjam, mivel meggyőződésem, hogy a gyűjtési lehetőségek minden nappal szűkülnek. Remélem, hogy dolgozatommal a viselet- és ládafajtákat feltüntető térképeken mutatkozó „fehér-foltok"-ból egy-egy darabkát sikerült eltüntetnem, valamint azt is remélem, hogy adatközlésem, feldolgozásom egy későbbi ku^ tató számára támaszul, kiindulásként szolgálhat és lesz, aki az újonnan felmerülő adatokkal azt majd kiegészíti. JEGYZETEK 1 Spira Gy., 1958. 629, Szabó Г., 1965. 25. 2 Csánki D., 1890. I. 21. 3 Bél M., 1738. (1977), 80., 81. 4 Pesty F., 1865. 33. köt. 459: Tápió Szecső határában a Tápió folyó melléke „ ... ingoványos és posványos, sok helyütt járhatatlan. Tápió Szecső községnél kezdődik, az alföldiek általi Cserhát vidék elnevezése is e tájnak a rengeteg erdők általi körülövezésétől, melyben igen sok cserfák voltak, vette". — „A Szilas düllő elnevezést a haj dánt e helyütt létező szilas erdőtől vette, mely erdő olly sűrű vala, hogy a Tatár járás idején a népek, sőt az egész község is abban talált menhelyet ..." 5 Kocsis Gy., 1979. 18. 6 Bél M., 1738. (1977) 72., Bártfai Szabó L., 1938. 403., Borzsák E., 1936. 4., Pesty F., 1865. 33. köt. 443: Tápiósápon a Sőtér család a „felső honból jött tót cselédeit" itt házasította ki. 7 Vö. Bél M., 1738. (1977) 63. Űri, Süly; 72. Mende; 83. Szecső. — Pesty F., 1865. 33. 593