Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

a patkadeszka. Aztán ezért úgy csinálták később, hogy a patkát elvették onnan, és lentről, a földtől fölrakták vájugból" (Űri). A lábazat, a hamuzó, a tűztér és a bádoglemezből készített sütő kialakítása után rátették a platnit, majd kipróbálták a sütőt. Rendszerint krumplit sütöttek először benne (Mende). „Ha nem sütött a sütő, vagy kikaparni kellett a sárból, vagy berakni még, hogy a lángot odakényszerítse a sütő alá" (Mende). A sütőt ezen a vidéken szinte kizárólagosan egy magasságba építették a platnival. Ritkán vették magasabbra (73—77. kép). Még a legutóbbi időkig is így csinálták. A füstöt kályhacsővel vezették be a közfalba, ahonnan a kéményalján át a szabad kéménybe ment. Padkára épített berakott sparheltet mi már egyet sem láttunk. Szobában levőt is keveset. Legtovább Kókán maradtak meg (73—77. kép). A földre épített sparhelteket többnyire a kemence ajtó felőli oldalához illesztették, levágva ezt az oldalát a padkának. De ha a padkát még alvásra is használták, akkor a berakott sparheltet a padka mellé állították, rövidebb felével a hátsó falhoz ragasztva (77. kép). Előfordult az is, hogy a hosszabb fele érintkezett a hátsó fallal (73. kép). Ilyenkor a füstöt kályhacsővel a kuckó felett vezették el. Azokban a házakban, ahonnan a kemencét ez ideig nem dobták ki, most 91. kép. Sütőlapát. Nagykáta. (F.: Ikvai N., CF 17 924) 92. kép. Piszkafák, szemvonó. Pánd. (F.: Ikvai N., CF 18 112) 512