Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

szerették. Sokszor sütöttek tököt is. Sütőlapáttal telerakták a kemencét, aztán szépen megsült. Ez nemcsak csemege, sokszor vacsora, vagy reggeli volt. A tanyákon pulykákat is neveltek. A meghizlalt nagy bakpulykákból néha levágtak egyet-egyet. „Megsütöttük a kemencébe, az is nagyon finom volt. Bizony. Má most nem eszünk olyanokat" (Alsóegreskáta). Menden és Sülysápon 60—70 év körüli szlovák adatközlőink azt mondták, hogy „kemencében főzni soha nem szoktunk. Húsfélét sem. Káposztát sem." Halottak róla, hogy mások „betették az ételt a kemencébe, oszt hagyták megfőni. Nálunk ez soha nem vét. Legfeljebb reggelről megmaradt húsféle ételt melegítettek meg a kemencében. Sparhelton főztek." Tésztafélét viszont szívesen sütöttek kemencében. „Rétest, kelt tésztákat, tejbélieket, lángosokat." A Tápió menti községek asszonyainak egyöntetű véleménye, hogy a kemencében minden sült tésztaféle jobb volt, mint amit a sütőben sütnek. Nyáron lepényt és réteseket sütöttek. Túrósat, mákosat, meggyeset, káposztásat (Űri, Kóka, Tápióság). A rétes téli változata a béles, amibe különböző aszalt gyümölcsöt tettek. A magyar béles tölteléke pl. szőlő, vagy aszalt meggy volt. Szilveszterkor készítették (Felsőegreskáta). Nagyobb ünnepekre piskótát meg kalácsokat sütöttek. Mákosat, diósat, üresét. „Nagy üres kalácsot, mint a fél asztal a'!" (Úri). A kalácsot szögletes tepsibe sütötték, de volt régen kerek tepsi is. Ebben a gyermekágyasoknak sütöttek túrospatkót, lekvárospatkót, meg túrósbatyut. A tepsiben vitték el. „Sorba vót szépen a tepsibe rakva" (Tápiószentmárton). A kuglófot meg keresztelőre sütötték. Mazsolásat, kakósat, télen szőlőset (Tápióbicske). Farmoson lakodalomra rostélyos-, vagy rózsás kalácsot sütöttek. Keresztelőre pusztakalácsot csináltak. A maradék tésztából pedig 10 cm nagyságú, galambformájú tubu kalácsot készítettek. A kemencében sütötték még a bodagot, a sótalant, a málét, görhét, a mákos gubát és mákos csíkot is. Ezek készítési módját Borzsák E. ismertette.

68 Aszalás, befőzés, tésztaszárítás a kemencében Nyáron, a kenyérsütéshez befűtött kemence melegét használták fel aszaláshoz, befőzéshez. A kenyérsütés után azonban nem lehetett azonnal befőttet, paradicsomot gőzölni, aszalni. Ahhoz túl meleg lett volna a kemence. Előbb pogácsát, kalácsot, vagy pitét sütöttek (Tápióság, Pánd, Szentmártonkáta). Utána lehetett befőzni. Tepsibe vizet tettek, a lezárt üvegeket beleállították, úgy tolták be a kemencébe. Gyönyörűen kiforrott (Pánd). Tápiószentmártonban az üvegek tetejére vizesruhát is tettek, nehogy elrepedjen az üveg. „Az vót az igazi dunsztolás, régen! Nem ami most van -e, melegvízben!" (Űri). Még a szomszédba is elvittük kigőzölni a befőtteket, ha ott sütöttek (Farmos). A szilvalekvárt is be lehetett tenni a kemencébe kenyérsütés után. Ott állt egy éjszaka. Régen cserépfazékba szokták tenni, nem üvegbe. A baracklekvárt üvegbe teszik (Kóka). „A telefazék szilvalekvárt a padláson tartottuk, akkor is, amikor már cserepes volt a padlás. Akkorra már mindig elfogyott, mikorra jöttek a melegek" (Tápióbicske). Aszalni is csak gyenge melegnél volt szabad, akkor is óvatosan. Szilvát, almát, körtét sokat aszaltak, akinek volt. A cseresznyét nem szokták. „Az olyan 507