Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

sen nagyon jó illata vót! Fél óra kellett csak neki a süléshez." A kenyérsütés gyakoriságát, a kenyerek számát és nagyságát, illetve súlyát a család nagysága szabta meg. Általában 5—6 kg-os kenyeret sütöttek. Egy kenyérhez két szakajtó lisztet számoltak (Tápiósáp). 4—6 kenyér fért el a kemencében. Ha kicsi volt a család, 4—5 tagú, és a gyerekek még nem voltak nagyok, akkor elég volt kéthetenként sütni (Szentmártonkáta, Pánd, Űri). Egy hattagú családnak, ahol négy férfi volt, hetenként sütöttek 6 kenyeret és 1 cipót (Tápiósáp). Egy férfire hetente legalább egy kenyeret számítottak. Felsőegreskáta egyik tanyáján óriási kenyereket sütöttek, mert nagy volt a család, sok emberrel. „Hetente б kenyeret süttem, meg nagycipót. Olyan kenyereket, ami 8 kilós vót darabja. Nagy kemencénk vót. Könnyen megfordultam benne, amikor belül javítottam. Most ez a háromkilós kenyér, amit a boltban veszünk, kisebb, mint amit akkor én süttem egy cipónak. Fél nyolckor reggeliztünk télen, de akkorra már a cipó kisült. Aztán mikor bejöttek reggelizni az emberek, egyik is tört egy darabot, a másik is, zsírt bele, osztán a vót a reggeli. El is fogyott a cipó." A cipó kisüléséhez egy óra kellett, a kenyerekéhez kettő. Egy óra sülés után már mozog a kenyér. A szénvonóval idébb-odább lehet igazgatni. Fordítani, mozgatni szokták, ha úgy látták, hogy nem sül egyenletesen (Tápiógyörgye). A legtöbb családban a cipó mellett vakarcsot, vakarát (Tápiógyörgye) is sütöttek, amit a gyerekek ettek meg. ,,A kenyerek kiszakajtása után a teknyő oldalára tapadt kenyértésztát lekaparták, összegyúrták, majd kissé szétlapították és betették a kemence szájába. Ez volt a vakarcs. Azt tartották, hogy a kenyértésztának egy darabkája sem mehet kárba (Tápiószecső). Szokásban volt, hogy a kenyereket bevetés előtt kézzel megmosdatják, hogy szép fényesek, pirosak legyenek (Űri). Más községekben, pl. Tápiószentmártonban, kisülés után mosdatták a kenyereket. A katolikusok bevetés előtt a kenyeret, vagy a kenyerek bevetése után a kemencét raegr/cereszíeiték, azaz keresztet rajzoltak a levegőben felette. A kenyér megszegése előtt a katalikusok és a reformátusok egyaránt keresztet rajzoltak a kenyér aljára. Tápiószentmártonban szokásban volt, hogy bevetés előtt a kenyér tetejét kétszer megvágták késsel. Akkor szépen felrepedt, és nem forrtak rajta gümők, hanem szép sima maradt. Kenyérsütés utáni meleggel sokan sütöttek krumplit héjában. Megmosták, úgy tették a kemencébe. Szalonnával ették késő délelőtt. Télen inkább az esti fűtés után sütötték (Tápiósüly). Gyakran csináltak tepsis krumplit. Igen kedvelt eledel volt mindenütt. Sokszor reggelre, máskor meg estére készítették. Ahol tízen ültek egy asztalhoz, ott 10—12 kg krumplit is meg kellett pucolni hozzá. Nagy tepsiben sütötték a kemencében. A tetejére mindenkinek egy darab szalonna volt bemetélve. Szépen átsült „Éccaka úgy ittunk rá, mint a homok. Egy vödör víz nem vót elég egy éccaka" (Tápiószele). Disznótorkor a kemencében sütötték a hurkát, kolbászt, hasaíját, füstölt húsokat, káposztát álajjával vagy fülivei. ,,Vagy a káposztára sonkából metélt anyám. Tepsibe betette, olyan gyönyörű pirosra sült, annak olyan zamatja volt, hogy most is a számban van az íze (Űjszász). Téli estéken csemegének tökmagot is sűrűn sütöttek. A gyerekek nagyon 505