Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

letesen, mert a legtöbb községben kerek sövénykéményről már csak hallottak, de nem látták. A sövénykémény későbbi fajtája szögletes volt. Ezeknek a keretét négy vastagabb fából állították össze, s a közeit fonták be vesszővel. Ezt a munkát a földön csinálták. Azután felhúzták a tetőre, felállították, megerősítették gúzsokkal, majd kívül-belül megtapasztották sárral (30. kép). A kémény tetejét is sárral tapasztották, jó arasznyi vastagon, nehogy egy felszálló szikrától kigyulladjon. A tapasztás alatt náddal vagy zsúppal borították (ugyanúgy, mint a kerek kéményt), hogy a sár ne ázzon le róla (Tápióság, Tápiógyörgye). Ezért a szabadkürtőt nádkímínynek is nevezik (Farmos, Tápiószele, Tápiószentmárton). Tápióságon egy műemlékileg helyreállított házon most is látható egy ilyen nádkémény (31. kép). Más községekben deszkakéménynek, fakéménynek is mondják az ilyen favázas kéményeket (pl.: Tápiógyörgye, Tápiószele, Tápiósáp).

27 Nádja majdnem minden községnek bőven volt,

28 ezért az építkezésnél a legutóbbi évtizedekig használták, különösen tetőfedőnek. Gyakran zsúppal vegyesen. Alulra került egy sor zsúpszalma, a tetejére pedig nád (Tápiószentmárton). Néhány községben, pl. Tápiósápon, Űriban a mostani 80—86 éves emberek már nem láttak nádból, fából, sövényből készült kéményt. Pl. Tápiószentmártonban elmondták az emberek, hogy fiatal korukban a „környező községekben 25. kép. A füstös kicifrázásának mintája homokba rajzolva. Üri. (F.: I. Sándor I., CF 18 380) 466