Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

I. Sándor Ildikó: A lakóház tüzelőberendezéseinek változása száz év alatt a Tápió vidékén

uraság engedélye volt szükséges. A tápiószentmártoniak pl. ezt írják jelentésükben: „Határunkban kevés erdeje az uraságunknak ugyan vagyon, de ahoz különös engedelem nélkül nem nyúlhatunk és akkor is egyedül gúzsnak vagy kéménynek fonyására való vesszőket hozhatunk." A nagykátaiaknak valamivel jobb helyzetük volt. „Kevés rekettyésünk vagyon és abbul gúzsnak, kéményre alkalmatos vesszőt hozhatunk."

22 Száz évvel később 1877-ben kiadott monográfiájában Galgóczy Károly Szentmártonkátával kapcsolatosan arról ír, hogy az építkezések ellenőrzését rendelet szabályozta, és felügyelte. Ennek egyik célja a tűzveszély elhárítása volt.

23 A rendelet bizonyára a kémények építésére is vonatkozott, bár a monográfia nem szól róla. De kifogásolja, hogy még mindig nádas és zsindelyes házak épülnek. 1906-ból van néhány fényképünk Tápióságról

24 (26., 27. kép), ahol a posta és a községháza egy nádfedeles házban van. Ezeken a képeken a házaknak már téglakéményük van. 1980-ban a gyűjtés alkalmával egy tápiószecsői adatközlőnk arról beszélt, hogy az 1930-as években még látott kerek sövénykéményt. „Sövényből fonták körkörösen, mint a kast, majd szépen besaralták kívül-belül vastagon." Az ilyen, e század közepén épített tápiószecsői kürtőnek az alját, a padlástérben levő boltozatát már nem sövényből fonták, mint azelőtt, hanem vályogból építették, és csak a tetőn kívüli rész készült sövényből. Ezt azután évente javították, tapasztották. Itt jegyezzük meg, hogy az 1979—80-as években a kutatott községek közül Tápiószecsőn és Tápióságon láttuk a legtöbb ágasfás házat, pl. a 28., 29. kép. A régebbi formájú, körkörösen fonott sövénykéményt írja le a közeli Pest megyei községekből Ebner Sándor és Borzsák Endre.

25 Monoron és Gombán „általában szilfavesszőből fonták. Ormótlan, oldalt lapított harang formája volt. Belül, ahol a füst érte, kevés sárral kevert marhaganéjjal tapasztották ki és be is meszelték. Két rúd volt benne a húsfüstöléshez. A kémény alig látszott ki a háztetőből. A pereme sohasem érte el a ház gerincét, így a ház udvarából nem is lehetett látni... Ahol a tetőből kibújt, zsúpköteggel volt borítva."

20 Azért idézzük a szomszédos községek kéményeiről Borzsák Endre leírását ilyen rész22. kép. Sárkeverés tapasztáshoz. Tápióság. (F.: I. Sándor L, CF 18 349) 464