Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Novák László: A Tápió vidékének hagyományos építkezése

nyű fakémény eleve szükségtelenné tette a téglaboltozat kialakítását, s ez is magyarázhatja annak hiányát a Tápióság falvaiban. A XIX. század végén végbemenő változások az építkezésben hatással voltak az ágas-szelemenes lakóházak konyhaberendezkedésére is. Erre az időszakra tehető a kamilok építése, amely feleslegessé tette a konyha tüzelőterének nagy helyigényét, zárt tűzhely kialakítását eredményezve. A téglaboltíves, szabadkéményes konyhákat is ekkor alakították át, „korszerűsítették" (Nagykőrösről, Ceglédről ismerünk példát erre). A sárfonatos, vesszőfonatos fakémények ekkor kezdtek háttérbe szorulni, téglából építettek öblös kéményeket a kamilok fölé (13., 23. kép). 36. kép. Tornácajtó és díszes tornácoszlop. Szentmártonkáta. A ház fűtőberendezése, a kemence, a szobában állt, amelyet a konyhából fűtöttek. A Tápióság falvaiban — a szomszédos északi területekhez hasonlóan

26 — szögletes kemencéket építettek (24—25. kép). Az aljára téglát raktak, majd fenyőlécekből állították össze a vázát, amit rétegesen vastagon betapasztottak agyagos sárral. A régibb típusúaknak padkát is készítettek. Az első begyújtás alkalmával égett ki a kemence (kiégett a falában levő lécezet). Az utóbbi évtizedekben bontották el a kemencéket, szerepüket a kályhák, spórheltok vették át. 443