Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Novák László: A Tápió vidékének hagyományos építkezése

28. kép. A pitarból nyíló padlásnyílás a mennyezetben. Kóka. erős faoszlopon álló, nyeregtetős, nyitott oldalú szénatartó. Ez alá állították a kocsit is. Recens gyűjtés alapján nem ismerünk adatot a putriházra vonatkozóan. Ezekkel sok rokonságot mutatnak a csőszök vagy dinnyések gunyhói, amelyeknek olykor lakásteret ástak ki a földben (akárcsak a putrinak, amelyek földbe süllyesztett lakóházak, s ennek megfelelően a lakás falát a gödör fala alkotja). A tetőzet a földfelszínen nyugszik. A rendszerint szarufás szerkezetű tetőzetre rakták a nádat vagy szalmát, kukoricaszárat, napraforgószárat. A földbe süllyesztett építmények között legrangosabbak a lyukpincék, amelyek legszebb példányait Kókán ismerhetjük még meg (1. kép). Az agyagos, löszös talaj lehetővé tette, hogy a szőlők aljában (a falu felett északkeleten) mély és hosszú folyosókat vágjanak ki, amelyek pincébe torkollnak (2. kép). A lejáratot (hogy a pincerendszer védve legyen a csapadéktól) olyan tetőszerkezettel védik, amely a putrikéhoz hasonló. A pinceágba több lépcsőn lehet lejutni, amelyet ajtó zár el a lépcsők aljában. A lépcsőlejáró két oldalát téglával falazták ki, amelynek két oldalára fekszik a nyeregtető. A tetőzetet ollóágasra helyezett szelemengerenda tartja. A szelemenre fektették a szarufákat vagy horogfákat, amelyek földre támaszkodnak. Kb. 4—5 méter hosszú a nye437