Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Novák László: A Tápió vidékének hagyományos építkezése

NÓVÁK LÁSZLÓ 1 (Arany János Múzeum, Nagykőrös) A TÁPIÓ VIDÉKÉNEK HAGYOMÁNYOS ÉPÍTKEZÉSE Tanulmányomban a Tápió folyó vidékének falvait tekintem át, azok hagyományos, népi építkezésére helyezve a súlyt. A Tápió folyók által körülhatárolt terület változatos térszín táj. Az Alsóés Felső-Tápió patak vidéke erőteljesebb domborzatú felszín. ÉK—DNy, ÉNy— DK harántfekvésű völgyek tagolják a 150—200 méter magasságot nem meghaladó vonulatokat. A vizsgált terület legészakibb pontja Kóka, a Felső-Tápió völgyét kísérő dombvonulat túlsó oldalán meghúzódó helység. Délkelet irányban haladva Sülysáp (Tápiósáp és Tápiósüly), Szentmártonkáta, valamint — az Alsó-Tápió mentében — Tápióság, Tápióbicske, s az egyesült Tápió mellett meghúzódó Tápiószele és Tápiógyörgye népi építészeti kultúráját vizsgálom. Az említett falvakkal határolt terület szűkebb a Tápió mente, Tápió-vidék fogalmába tartozásnál, azonban a táji adottságokból eredően, a történeti földrajz ismeretében (e vidék a honfoglaló Kátay nemzetség szállásterületéhez tartozott) jogosulttá teszi a Tápióság résztájegység fogalmának használatát. A Tápióságot, mint földrajzi tájat, nehéz körülhatárolni. Északon, északnyugat—délkeleten a Gödöllői-dombvidék területére terjeszkedik: a „Felső- és az Alsó-Tápió és Rákos völgy közötti dombvidék", valamint a „Monor—Ceglédberceli dombság" határolja le.

1 A Tápióság törzsterülete a két Tápió által közrefogott, s a mellettük meghúzódó dombvonulatokkal szegélyezett terület, amely délkelet irányban húzódik Tápiógyörgyéig, a Tisza—Zagyva ártere által határolt síkságig. TÄJ ÉS ÉPÍTKEZÉSI LEHETŐSÉGEK Területünk északibb, dombos részét löszös agyag alkotja, amelyre helyenként, elsősorban is a délibb részeken változó vastagságban települt a homok, löszös homok. A kötöttebb talaj, a jól tapadó agyagos föld kiválóan alkalmas volt mindenkor az építkezés számára. A falvak melletti megfelelő helyekről, a kubik gödrökből, agyagosokból termelték ki azt az agyagot, amelyet vízzel öszszekeverve, szalmával, törekkel betaposva sárfalnak készítettek. A dombvidék kiterjedt erdőségei adták a szükséges faanyag egy részét az építkezéshez. Különösen a Tápióság északi területe volt számottevő e tekintetben. Az itteni hatalmas uradalmi erdők biztosítottak jó építő- és szerszámfát 417