Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Halász Péter: A Tápió menti falvak telekhasználata és építkezésének változásai
pedig bevitték a most már mozgatható tűzhelyet a lakószobába. Az összes lakásfunkció egyetlen helyiségbe sűrítése a lakáskultúra szempontjából kétségtelenül visszaesést jelentett a hagyományos parasztház tagolt rendjéhez képest; másfelől ugyanakkor az igények növekedését, pontosabban városias, újszerű környezetre törekvő igények kialakulását figyelhetjük meg. Ez az 1920-as években kialakult, hagyományos tisztaszoba erőteljesebb, esetenként komoly áldozatok árán való fenntartásához vezetett. Jellemző a folyamatra, hogy a tisztaszoba hagyományos funkciói idővel jórészt meg is szűntek. Korábban ugyanis rendszerint itt tartották az eladó leány számára vásárolt, különösképpen kímélendő bútort, ide ültették le a háztűznézőbe érkező, rituálisan fogadott legényt, itt ravatalozták fel — amíg nem volt ravatalozó — az elhunyt családtagokat. Meglehetősen rövid idő alatt vagyoni és társadalmi rangot jelentő „presztízskérdéssé" vált a tisztaszoba, amelynek fenntartására nagy gondot fordítottak, s nemegyszer jelentős áldozatokat is hoztak elsősorban azzal, hogy a másik szobában, nemegyszer pedig a konyhában zsúfolták össze az egész családot, s annak minden tevékenységét. Ugyanakkor a tisztaszobában nemhogy nem aludtak, de jószerivel hétszámra be se mentek, s a család mindennapi életéből kivonva a lakás „szép", de haszontalan részévé vált. Amennyire meg lehet ítélni, a tisztaszoba-kultusz az 1960-as évek második felére érte el a tetőpontját. Az utóbbi egy-másfél évtizedben azután, elsősorban az időközben felnőtt nemzedékek, már egyre inkább „lakják" az újonnan épült házakat, különösen a televízió általánossá válásával lassan visszatért az élet a tisztaszobákba. Természetszerűbb lett napjainkra a falusi emberek lakáshasználata: az utak, járdák, sőt az udvarok sártalanításával, a ház körüli gazdasági munkák visszaszorulásával ugyanis könnyebb — használva is — megőrizni a lakás tisztaságát, ugyanakkor az újabb nemzedékek már nem ragaszkodnak olyan görcsösen a szobák makulátlan tisztaságához, jobban a magukénak tartják, otthonosabban mozognak benne. Ebből a szempontból nagyon tanulságos annak a felmérésnek az eredménye, amelyet az 1970-es évek elején végeztünk a lakáshasználatra vonatkozóan. Az iskolás gyerekek segítségével, Tápiósülyben történt adatgyűjtés során 124 különféle lakóház használatáról kaptunk képet. A helyzet értékeléséhez tudnunk kell, hogy Tápiósüly a felvétel idején nem tartozott a Tápió mente módosabb községei közé, a megvizsgált lakások 10%-a egyszoba-konyhás volt, s csak alig több mint 30%-uk volt három- és annál több szobás. Ennek ellenére minden ötödik családnál találkozhattunk azzal a jelenséggel, hogy a tisztaszoba fenntartása érdekében a családtagok egy helyiségbe zsúfolódnak. Az egyszobás lakással rendelkezőknél ilyen esettel nem találkoztunk, a kétszobások 23,3%-a, háromszobásoknak pedig 20,5%-a élt így. 66 Érdemes megemlíteni, hogy a családfők foglalkozása miként befolyásolta a lakáshasználat kulturáltságát. A közép- és felsőszintű vezetők körében — pedig ők az átlagosnál valamivel több szobával rendelkeztek — nem fordult elő „áldozatokkal" fenntartott tisztaszoba. Ezzel szemben a szakmunkások körében 19,8, a segédmunkásoknál pedig 27.3%-os volt a használaton kívül helyezett tisztaszoba. A tápiósülyi felvétel óta eltelt több mint egy évtized során bizonyára tovább változtak a lakáshasználat szokásai. Arra vonatkozóan pedig, hogy az újabban épült, s a falu népe által „kacsalábon forgó palotáknak" is emlegetett, a 46., 47. és 48. képen látható, s a hozzájuk hasonló épületekben miként laknak a családok, azt a néprajz eszközein kívül eső, szociológiai módszerekkel lehetne feltárni. Nem lenne tanulság nélkül! 404
