Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Berényi István: A Tápió mente földhasznosításának átalakulása

megváltozása közötti szoros kapcsolat megfogható, a népesség sajátos életmódváltozásában is nyomon követhető. Tápió mente térségében a lakónépesség száma 1980-ban mintegy 80 ezer fő, amely 10 év alatt mindössze kétszázzal nőtt. A térség népessége tehát egészében véve stagnál. A települések fejlődési lehetősége azonban nem egyforma. a) Az előzőekben is utaltunk arra, hogy a vasútvonal mellett sorakozó települések már 1960—1970 között is egyenletesen fejlődtek, a népességszám kevésbé csökkent, társadalmi szerkezetük kedvezően alakult. Mende—Nagykáta—Tápiószecső—Tápiószele népessége 4—5%-kal nőtt az elmúlt 10 év alatt, ami a területi átlaghoz (0,30%) viszonyítva számottevő. Ez a népességnövekedés a természetes szaporodásból, a tanyasi népesség beköltözéséből (Tápiószecső, Tápiószele, Űjszász) és az Alföld más területeiről történő bevándorlásból (Mende) adódott. Az agrárnépesség aránya ezekben a községekben 15—17% között van, tehát az országos átlagon van vagy alatta. Az iparban-építőiparban dolgozók aránya 40—50%. Tovább nőtt a kettős foglalkozású családok száma, ami erősítette az agrártevékenység „kiegészítő" jellegét. E folyamatok elsősorban a települések belterületének hasznosítására vannak és lesznek hatással. A népesség növekedése következtében a települések horizontálisan terjeszkednek és erősödik a telekaprózódás, a beépítés. A foglalkozásváltással ugyanakkor megváltozik a telekhasználat is; általában csökken a gazdasági épületek száma, az ún. gazdasági udvarok területe és nő a ház körüli kertészkedés jelentősége (szőlő, gyümölcs, zöldségféle, primőr, virág stb.). A fentiek hatására átalakulhat a települések egész belső szerkezete, úthálózata. Mindez szükségessé teheti néhány sajátosan halmazos településszerkezet átalakulási folyamatának részletesebb elemzését (pl. Nagykáta), a telekszerkezet és -használat, valamint a funkcióváltás összefüggésének tanulmányozását. b) A földhasználat átalakulása szempontjából szintén sajátosak a szőlőtermelő tanyás községek (Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Újszilvás), ahol a lakónépesség 3—4%-kal csökkent 1970—1980 között, az elöregedés jelentős és az agrárnépesség aránya 40—45% között van. A jórészt tradicionális határhasználat mögött a hagyományos paraszti életforma húzódik meg. A jelentősebb zárt település (Tápiószentmárton) több archaikus vonást őrzött meg, mint az előző típusba tartozó települések. Ezért olyan fontos kérdés, mint a hagyományos gazdálkodás bomlásának vagy átalakulásának folyamata az agglomerálódó térségekben, jól tanulmányozható. c) Tanulmányozásra érdemes az a néhány település is, amelynek úgy tűnik az átlagostól erősen eltérő átalakulási folyamata van, pl. Kóka vagy Úri. Az előbbi lakónépessége 15%-kal csökkent 1970—1980 között, ugyanakkor a hasonlóan perifériális helyzetben levő Űrié alig változott. E települések a foglalkozási szerkezet alapján már nem agrártelepülések és mivel önálló termelőszövetkezetük sincs, a határhasználat extenzív irányba tolódik. 335.