Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Berényi István: A Tápió mente földhasznosításának átalakulása

— végül a fővárosi piac felvevőképességének bővülése fejlődésnek indította a „városellátó" funkciót. Végeredményben a tradicionális paraszti falusi közösségek bomlása már a két világháború között megindult, elsősorban a vasút mellett fekvő községekben. A mezőgazdaság szocialista átalakításával ez a folyamat felgyorsult és a helyi társadalmak szerkezete kb. 1970-ig gyökeresen át is alakult. Űj szakasz a települések egy részének életében a hetvenes évekkel indult el, amikor területünk néhány települése az Alföldről történő bevándorlás céljává vált, ami tovább módosította a lokális társadalmak szerkezetét. Ez a gyors változás persze különböző módon érvényesült a földhasználatban és jelentős területi különbségeket hozott létre; a mezőgazdasági terület hasznosításában a korszerű nagyüzemi mód éppúgy fellelhető, mint a tradicionális paraszti. 2. A FÖLDHASZNOSÍTÁS ÁTALAKULÁSÁNAK TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEI Nincs szándékunkban a földhasználat átalakulásának vázolt periódusait részletesen elemezni, csupán az elmúlt kb. fél évszázad azon tendenciáit elemezzük, amelyek a terület megváltozott gazdasági-társadalmi funkcióival öszszefüggenek, amelyek érthetővé teszik a földhasználat jelen területi különbségeit. Az előzőekben utaltunk arra, hogy a Tápió mentén a XIX. század végére kialakult az a földhasználati szerkezet (1. ábra), amely még mintegy fél évszázadig jellemző maradt. Az ökológiai adottságok ismeretében meglepő, hogy a szántó aránya azokban a községekben volt a legmagasabb (Mende, Tápiósáp, Tápiósüly, Kóka), amelyek a szántóföldi növénytermesztés számára kevésbé kedvezőek. Ez a paradox helyzet abból adódott, hogy a birtokaprózódás ezekben a községekben volt a legnagyobb, pl. Menden az 1 kh-nál kisebb birtokok aránya 61% volt 1935-ben, ugyanakkor a mezőgazdasági területnek csak 5%ával rendelkeztek. Mindez autarchiára törekvő termelési, ill. földhasználati szerkezetet tett szükségessé (2. ábra). Részben az erős birtokaprózódásból következett, hogy a Tápió mente ÉNy-i községeiben a századfordulótól az intenzívebb földhasználatra kezdenek áttérni (szőlő-gyümölcs). Ezt erősítette a főváros közelségéből adódó megváltozott és az előzőekben említett gazdasági-társadalmi helyzet. Az életkörülmények általános javulása erősítette a természetes szaporodást, javította az átlagos életkort, aminek következtében a terület népessége 1900—1930 között mintegy 39%-kal nőtt. A terület eltartóképessége csak úgy volt növelhető, hogy az említett öt község kivételével erdőirtással és részben a rét-legelő feltörésével tovább bővült a szántóterület és nőtt a szőlőgyümölcs aránya is. Ez a népességnövekedés valójában — néhány községtől eltekintve — 1960-ig tartott. 325