Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században
Adataink lehetővé tették, hogy végigkísérjük az ökör- és a lófogatok szerepét a századfordulóig, a földművelő gazdálkodásban. Megállapítottuk, hogy a földmunkában az ökröt csak a javított ekék (1860—80) időszakában váltotta fel rohamosan az addig kocsizásra, fuvarra, nyomtatásra, malomhajtásra stb. alkalmazott ló; miután a vasút, a cséplőgépek és a malmok jórészt felszabadították a felsorolt munkák alól. Vizsgálódásunk közelebb hozta az önellátás kérdését is a hagyományos paraszti társadalmak körében. Megállapítottuk, hogy már a XVIII. század közepén is csak a kenyérgabonára, takarmányra és a háznál ésszerűen és hagyományosan előállítható szerszámokra, öltözetdarabokra stb. vonatkoztatható az önellátás. Jelentős piaci forgalmat és kiegészítő foglalkozást (sófuvar) volt kénytelen lebonyolítani a jobbágy az adó, a kocsma, a házbeli szükséges holmik beszerzésére, fedezésére. Adataink szerint a környékbeli (mintegy 100 km távolságra levő) vásáros helyekkel való rendszeres kapcsolatról tanúskodnak. Gyökeresen átformálódik a termelés—kereskedelem—pénzforgalom rendje a századfordulótól, amikor is a kapitalizmus piaci törvényei szabályozzák a jobbágyparaszti gazdálkodás rendjét, fokozatosan háttérbe szorítva az évszázadok hagyományait az egész kultúrában. Erre a folyamatra a mezőgazdaság kollektív átszervezésének befejezése (1961) tesz pontot, hogy átadja a helyét egy sajátosan újnak, ahol a falusi földművelő-kultúrában a hagyomány csíráit (a még élénken élő emlékezeten túl) esetleg a háztáji művelés kereteiben lelheti meg a mai kutató. A leírt jelenségekkel egyidejűleg — kis fáziskéséssel — alakul át maga a földművelő is. Az elődöktől örökölt munkarend, szerszám, ismeret mit sem ér már a kapitalizmusban. A piac törvényeit igyekszik mindenki követni. Megható vergődésnek lehetünk tanúi. Hogy előbbre jusson, kíméletlenül kiszipolyozza saját magát, családját (gyermekmunkák, kapáskultúrák munkaigénye). A sikerek avagy a csődök sorozatán át reménykedik az előbbre jutásban a (földbeli) gyarapodásban. Az intenzív kultúrák korszerű művelésében magára hagyott. Sem eszköze, sem ismerete nincs ezekhez. Csak a munkatöbblet hozhat többet vagy egy-egy jól sikerült kísérlet. Mennyiségi módon (több föld, több munka) próbál csak előbbre jutni. így a sikerekkel a gazdagok, a csődökkel a proletárok (zsellérek) sora gyarapodik. Ezeket az embertelen szituációkat is a földművelő-kultúra új korszaka oldotta meg nálunk. 268 • • •' *;**» 296
