Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

riációja és eszközei szegényesek vidékünkön. A szerszámok hordásáról már szóltunk. Legtöbb variációban a kapát hordják: vállon, kézben a nyakánál fogva, hónalj alá szorítva, háton keresztbe a két kéz között stb. (59. kép). Az ételes tarisznya (régebben szőrtarisznya) általában a szerszámnyélre akasztva függ; ilyenkor vállra véve a nyelet általában hátul csüngetik le a tarisznyát. A kaszánál gyakori (éppen a szerszám egyensúlya miatt), hogy a vizeskorsót a kiskocsra akasztják. A mezőre hordott meleg ételt (az utóbbi évtizedekben elterjedt fém ételhordók előtt) erre a célra szőtt és kötött kantárban vitték a helyszínre. A kantárba cserépfazekat, zománcozott fazekat, lábast (néha egymás fölé rakva) és másfajta edényeket raktak és hordtak. Rendszerint azonban erre a célra vett, egymás fölé helyezhető ételes cserépedényt használtak és ennek méretéhez idomítva kötötték a kantárt is. A kantár, szövőtáblán készült madzagból volt. Az asszonyok szabták-varrták szükség szerint. De a piacon, vásárokon edénnyel együtt is árultak kantárt. Aratáskor, szénakaszá283 Mende, 19 921.) 92. kép. Tök- és krumplitörő (használatmódja,