Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

Különös viszont, hogy a tápiósülyiek így vallanak: „Réttyeink nincsenek határunkban, következésképpen sarjú sem terem földünkön."

226 Szentmártonkátán és Tápiószentmártonban külön megemlítik, hogy a ,,... helységünknek közönséges hasznára 6 ökrű 10 szekér széna", illetve „3 réten 4 ökrű 10 szekér széna" terem.

227 Tanulságos a galgahévizi adat a szomszédos területről: „Vadgyon edgy köz rétünk, mit helységünknek köz szükségére, s a katonák számára kaszállunk és tartunk."

228 Sarjúkaszálást (őszi második) csak néhány falu jelez (Szentmártonkáta, Tápiószentmárton, Üjszász). „Ha az kaszálló rétek tilalomba az első kaszálás után tartatnának, lehetne főképpen a víz járás oldallyán sarjút kaszálni."

229 A rideg állattartási formára utal — téli legeltetést sejtet, az alábbi megjegyzés: „Sarjút nem lehet kaszálni, mivel az rétek marháknak telelőire tartatnak, de ott is, az víz folyás oldalát kivévén, a fű második kaszálásra nem alkalmatos."

230 A jó rét — adatközlőnk megállapítása szerint — vadherés, finom füvű, virágos mező volt. A füvek közt sorolják a szálasfű, vörösnadrág, vagy tippany (ez utóbbiakat nehezen vitte a kasza), csorbóka, vadborsó, csaté (vadvizes helyeken, az állat nem szereti), békaropka (a tehén hasmenést kap tőle, a ló szereti, sok vizet iszik rá). Káros, rossz füvek a macskatövis, gilicetüske, vándorkóró stb. Különösen a száraz, hátas réteken volt sok haszontalan fűféle. 80. kép. Kapák: horoló, kopott hegyes, hegyes, zöldséges, kapacs (Mende, 19 927.) A réteken nem nagyon gondozták. Esetleg tavaszonként a vadvizeket leeregették, a nagyobb tüskéseket irtogatták. Utóbb, a századfordulón kora tavasszal tüskeboronával járatták meg a réteket, azzal tisztogatták, frissítették. A szénakaszálás az aratás előtt véget ért. Ügy látszik nem így volt Kókán, mert azt írják: „ ... a késői kaszállásaink miatt a fű másodszor kaszára nem nyőll."

231 A szénagazdálkodás egyik legfontosabb szerszáma a már bemutatott kasza, amelyet itt finomabbra kalapáltak és kissé nedvesen (hajnalban kezdve a mun272