Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

hadaró négyzetes fején éles bordákkal, fix kötéssel volt felerősítve 1—1 nyersbőr kengyel, átszúrt szorítópeckes szíjakkal. A kettőt ugyancsak nyersbőr közszíj kötötte össze (42—44. kép).

200 A szérőre egymással szemben lerakott kévéknek először a fejét verték meg kibontás nélkül, rúgással fordítva egy keveset rajtuk. Majd szétbontották és fejekkel össze, két párhuzamos, egyenes csíkban, 15—20 méter hosszan is kiterítették a gabonát. Egymással ellentétesen állva, lassú billegető fél lépésekkel, ütemes ritmusú ütésekkel haladtak végig az egyik, majd vissza a másik soron. Ha megfelelően kiverték, a sor alá dugott csépnyél segítségével egy-egy ölnyit, a kinyújtott lábon végigcsúsztatva, hirtelen mozdulattal megfordítottak, így forgatták meg végig és csépelték át újra az előbb elmondottak szerint. Ha készen volt, markonként fölszedték a zsúpot, kirázogatták a törött szálakat és kévébe kötötték. Tápióbicskén a bőgőt felfelé álló fogakkal felszerelték egy baklábra és az elcsépelt zsúpot ezzel fésülték át. Emlékezet szerint vándorcséplosök (csépesek) is jártak telente, akik részért csépeltek. Évente 30—50 keresztet csépelt el egy-egy gazda. Az asszonyok is beálltak csépelni. Nagyon szép ütemes munka volt. Ha ötösbe verték, azt mondta a csép, hogy „feketekutya". „Csicsipati-csicsipati" volt a négyesbe; a hármasba „csaktöbbet-csaktöbbet". Kettesbe „tiktak-tik-tak" volt a hangja a cséplésnek.

201 c) NYOMTATÁS A megtermelt gabonamennyiség legnagyobb részénél lóval való nyomtatással nyerték a szemet egészen az 1800-as évekig. Az uradalmakban gőzös traktor csépelt, amikor a gazdák még nyomtattak. Az urbáriális összeírások sorozatosan említik ezt a munkát úgy mint kötelező robotot (uraság földjén termett gabona, dézsmagabona, aratórész stb. elnyomtatása), amit kizárólag lovakkal végeztek.

202 A munka színtere már a leírt szérő volt. A kötetlen gabona nyomtatásáról nem tudtunk a visszaemlékezőktől adatokat szerezni. Csak a kévés gabona nyomtatásra emlékeznek..Néhány gazda a járgásnyos cséplők időszakában még nyomtatta a tavasziakat (1930-as évek). Gyűjtőmunkánk során (1980) még láthattunk egy előző nap befejezett „háztáji árpatermés" nyomtatásának nyomait (Tápióbicske). Mindenki maga nyomtatott. Vándormunkás (lovakkal vagy ló nélkül) erre sohasem járt. Ellenben Galgóczy említi, hogy innen „némely helyről még takarni és nyomtatni is eljárnak alsóbb részekre".

203 A szérőt, amely 10—15 méter átmérőjű volt ágyazáskor, kétféleképpen ágyazták be. 1. Legtöbb faluban a kör alakú ágyás szélén a szélső sor egymásra bukva karikát alkotott, és erre (egymás farára fektetve a kalászokat) rakták rá, kívülről befelé haladva a kévéket (soronként a közepéig mintegy 10—15 kévét; 47/a, h. kép). 2. változat ennek a fordítottja volt. Középre lefektetett kévékre kifelé haladva soronként állították egymás farának a kévéket (Tápiószentmárton, Alsóegreskáta; 47/b., h. kép). 3. Végezetül volt egy olyan változat is az ágyazásnál, amikor kört raktak seggel kifele forgatott kévesorból és arra rakták rá kívülről befele haladva, a kalászokat félig álló helyzetben a szomszéd kéve farának döntve a sorokat (47/c, h. kép). Olyan magas volt az ágyás, hogy alig lehetett a lovakat fölzavarni rá. 253