Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században
A tagosítás előnyeit nem sokáig élvezte a parasztság. A nagyarányú piaci termelés, a föllobbant konjunkturális helyzet nagymértékű termelési versenyt indított el és eddig nem tapasztalt méretet öltött a birtokok forgalma. Mindez hamarosan felborította a tagosítás hozta előnyöket. A parcellák osztódásáról szólunk, ugyanakkor meg kell állapítanunk azt is, hogy területünkön ez a darabolódás messze kisebb, mint a hegyvidékeken vagy akár az Alföld egyes részein. 73 Az átlagos szám nem éri el a 10-et, holott a fent idézett helyéken ennek duplája sem ritka. E darabszám falvanként, sőt gazdánként (családonként) is nagy szóródást mutat. Az osztódás (mint említettük) elsősorban az I. és II. táblázatban olvasható adatokból indul, másodsorban osztódik az időközbeni öröklésekkel és csak harmadsorban jelentkezik a vásárlással történő darabolódás. Menden egy 14 holdas gazda 5 dűlőben és 19 darabban; Pándon egy másik 10 holdas gazda mindössze 3 darabban; ugyanitt egy 15 holdas gazda 9 darabban művelte földjét az 1919-es évben. G. Móró Cs. Tápiógyörgyéről (jelen kötetben) részletes példákat is hoz a megoszlásra vonatkozóan: 13 kh 4 dűlőben 11; 12 kh. 4 dűlőben 7; 10 kh 3 dűlőben 5; 9,8 kh 3 dűlőben 7; 29,8 kh 4 dűlőben 8; 7 kh 6 dűlőben 9; 40,3 kh 3 dűlőben 15; 35,5 kh 7 dűlőben 12 parcellában művelte a földjét 1909-ben. 7/l A művelés intenzitását, a gazdaságos termelést befolyásoló parcellaszám nagyjából azonos körülményeket teremtett a századfordulón, mint ahogyan ez általában tapasztalható és a fejlődésnek (sok más tényező mellett) kerékkötője volt. A szántóföldek termőképességének növelésére — az ugarművelésen túl — a XVIII. századi adatainkból nyomon követhetjük a trágyázás kialakulását, bár mint látni fogjuk, Galgóczy még az 1870-es években is sorra jegyzi meg: „gyengén trágyáz". 75 A talaj erőpótlás ősi módja, az egy ideig történő folyamatos művelés, majd a terület felhagyása ismert e tájon is. így művelték a tavaszi alá időszakosan feltört réteket. A parlag szó műveléssel felhagyott szántó jelentését ma is ismerik. Utóbb a pörösködés, betegség vagy egyéb okok miatt nem művelt földet jelölték így. A nyomásos művelési rendszer lényege az ugar, amikor már szabályozott ritmusban pihen (gyűjt erőt) a föld. Ugar volt, amit üresen szántottak, amit az állat járt, ugar, amibe bükköny, repce, csalamádé, dinnye ment. A fentiek egy sajátos fejlődési sort mutatnak az ugaroláson belül. A kétnyomásop gazdálkodásnál az ugar-őszi (azaz a vetett föld) évente váltotta egymást. Erre emlékezik az öregekre utalva a szentmártonkátai Zsarnánszky István: „Tamáskátáról beszélték az öregek, hogy ott semmi más nem volt, mint ugar-búza váltotta egymást minden évben. Az egyik esztendőben vetés volt, a másikban az állat legelte, majd három szántásba jött újra a búza." A báromnyomásos gazdálkodásnál az ugart mindig az őszi gabona (búza vagy rozs) követte, majd a következő éven tavaszit vetettek bele (árpa, zab) és újra ugar következett. Az ugart mindenütt az állat járta. Aratás, majd hordás befejeztével volt az „ugarszabadulás", amikor a kopárra rágott legelőről a gulya, ménes a tarlókra szabadult. Az ugart a következő év tavaszától szántották. Harmadik szántásba ment az új őszi vetés. Ezt a szántássorozatot „ugarolásnak" nevezik. Tápiószecsőn ez a mondás járta tavasszal: „Egyetek 188
