Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

A tagosítás előnyeit nem sokáig élvezte a parasztság. A nagyarányú piaci termelés, a föllobbant konjunkturális helyzet nagymértékű termelési versenyt indított el és eddig nem tapasztalt méretet öltött a birtokok forgalma. Mindez hamarosan felborította a tagosítás hozta előnyöket. A parcellák osztódásáról szólunk, ugyanakkor meg kell állapítanunk azt is, hogy területünkön ez a darabolódás messze kisebb, mint a hegyvidékeken vagy akár az Alföld egyes részein. 73 Az átlagos szám nem éri el a 10-et, holott a fent idézett helyéken ennek duplája sem ritka. E darabszám falvanként, sőt gazdánként (családonként) is nagy szóródást mutat. Az osztódás (mint említet­tük) elsősorban az I. és II. táblázatban olvasható adatokból indul, másodsorban osztódik az időközbeni öröklésekkel és csak harmadsorban jelentkezik a vásár­lással történő darabolódás. Menden egy 14 holdas gazda 5 dűlőben és 19 darabban; Pándon egy má­sik 10 holdas gazda mindössze 3 darabban; ugyanitt egy 15 holdas gazda 9 da­rabban művelte földjét az 1919-es évben. G. Móró Cs. Tápiógyörgyéről (jelen kötetben) részletes példákat is hoz a megoszlásra vonatkozóan: 13 kh 4 dűlőben 11; 12 kh. 4 dűlőben 7; 10 kh 3 dű­lőben 5; 9,8 kh 3 dűlőben 7; 29,8 kh 4 dűlőben 8; 7 kh 6 dűlőben 9; 40,3 kh 3 dűlőben 15; 35,5 kh 7 dűlőben 12 parcellában művelte a földjét 1909-ben. 7/l A művelés intenzitását, a gazdaságos termelést befolyásoló parcellaszám nagyjából azonos körülményeket teremtett a századfordulón, mint ahogyan ez általában tapasztalható és a fejlődésnek (sok más tényező mellett) kerékkö­tője volt. A szántóföldek termőképességének növelésére — az ugarművelésen túl — a XVIII. századi adatainkból nyomon követhetjük a trágyázás kialakulását, bár mint látni fogjuk, Galgóczy még az 1870-es években is sorra jegyzi meg: „gyengén trágyáz". 75 A talaj erőpótlás ősi módja, az egy ideig történő folyamatos művelés, majd a terület felhagyása ismert e tájon is. így művelték a tavaszi alá időszakosan feltört réteket. A parlag szó műveléssel felhagyott szántó jelentését ma is is­merik. Utóbb a pörösködés, betegség vagy egyéb okok miatt nem művelt föl­det jelölték így. A nyomásos művelési rendszer lényege az ugar, amikor már szabályozott ritmusban pihen (gyűjt erőt) a föld. Ugar volt, amit üresen szántottak, amit az állat járt, ugar, amibe bükköny, repce, csalamádé, dinnye ment. A fentiek egy sajátos fejlődési sort mutatnak az ugaroláson belül. A kétnyomásop gazdálkodásnál az ugar-őszi (azaz a vetett föld) évente vál­totta egymást. Erre emlékezik az öregekre utalva a szentmártonkátai Zsar­nánszky István: „Tamáskátáról beszélték az öregek, hogy ott semmi más nem volt, mint ugar-búza váltotta egymást minden évben. Az egyik esztendőben vetés volt, a másikban az állat legelte, majd három szántásba jött újra a búza." A báromnyomásos gazdálkodásnál az ugart mindig az őszi gabona (búza vagy rozs) követte, majd a következő éven tavaszit vetettek bele (árpa, zab) és újra ugar következett. Az ugart mindenütt az állat járta. Aratás, majd hordás befejeztével volt az „ugarszabadulás", amikor a kopárra rágott legelő­ről a gulya, ménes a tarlókra szabadult. Az ugart a következő év tavaszától szántották. Harmadik szántásba ment az új őszi vetés. Ezt a szántássorozatot „ugarolásnak" nevezik. Tápiószecsőn ez a mondás járta tavasszal: „Egyetek 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom