Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

tályú. Ebből a sorból Tápiógyörgye lóg ki az 1., illetve Tápióság a 3. osztályú földjeivel. A fentiek figyelembevételével az átlag egésztelek 26 pozsonyi mérő lett (Tápiógyörgyén 24, Tápióságon 28. Lásd a III. táblázatot.)

62 A népi emlékezetben a telek a házat kerttel és a hozzá tartozó „illetőséget" jelentette (szántók, rét-, szőlő-, ritkán erdő- és legelőilletőség). Ismert a hel megnevezés is („egészheles"). Szentmártonkátán pl. Molnár Máté, Szántai Pista és a Mészárosok voltak egészhelesek. Még ma is él az egykori jobbágyi rend emléke. Még a járandóságok és szolgálatok mértéke is emlékeznek sok helyütt. A megőrzést a dűlőnevek is segítik (Fertályfődek, Fertályosok, Fertálypáskom, Urbáriom, Nagy-, Közép-, Kispáskom, Kenderfődek, Káposztások stb.). Tápióságon pl. az egy hely főd 35 hold az emlékezetben. Nyilvánvaló, hogy az itteni 20 hold szántóhoz a rét-, esetleg a szőlő- és a kenderföld-illetőséget is hozzászámolták később, a nyomásrendszer megszűntével. Más falvakban is hasonló (visszaszámolható) emlékezéssel találkoztunk. Megközelítően helytálló az emlékezet a hel, fél vagy fertál esetében is. Élénken él az emlékezetben a szántókon kívüli illetőségek mértéke is. Egész hely esetében Pándon 3,5 kaszásrét, fél lánc (600 öl) erdő és fél lánc szőlő, 3 illetőség legelő járt, végül káposztásés kenderfőd összesen 3—400 ölnyi. Az egésztelkeseknek (Tápióságon gazdáknak) volt disznópáskumuk is és erdőrészük. A zselléreknek nem volt, csak legelőilletőségük. A keletre eső falvakban az erdőilletőséget a legelőhöz csapták az előbbi hiányában. Tanulságos adatokat szolgáltat a II. táblázat, a fizetett dézsma vonatkozásában is. Jó néhány földesuraság (mintegy a falvak felénél) már egy öszszegben és pénzben szedi a járandóságot. Másutt tételesen felsorolják a kilencedet, illetve (nyilván az irtásföldek, szabadon átengedett puszták stb. után) a hetedet.

63 A falvakban megüresedett üres telkekhez járó földeket legtöbb esetben a jobbágyok maguk között egyenlő arányban felosztották és tovább művelték. Ritkábban, de előfordult, hogy az üresen maradt hely földjeit a földesúr a maga majorságához csatolta (Farmos). A megüresedett helyek legszebb példáit és az üresedés okait Tápióbicskén sorolták fel az összeírás alkalmával.

64 A terület mértékegysége a bevethető magon (pozsonyi mérő kb. 600 öl) kívül kötél (Szentlőrinckáta) vagy lánc (Tápióság) volt. Ez nagyjából azonos volt a pozsonyi mérővel, bár az emlékezet (nyilván nagyokat tévedve) a láncot 1 magyar holdnak, 1200 négyszögölnek mondja. Ugyancsak ismert területmérték volt a mérő vagy a kila (kb. 54,3 liter). Használták még a vékát (fadézsaféle, két füllel, de szalmából fonott forma is), ami a mérő fele volt (kb. 27 liter), mintegy 300 négyszögölnyi területnek megfelelő mag ment bele.

65 Telerakták az edényt, lapátnyéllel (vagy vékacsapóval) egyenesre húzták benne a terményt, így mértek vele mindent. Egy zsákba (általában a kis parusztzsáfcokba) 2 véka búza fért (49—50. kép). Később a nagy zsidózsákokba 4 véka is belement (Tápiószentmárton). Tápióságon a szakasztót (5l/a. kép) is használták mértéknek. Lehetséges, hogy a vékával azonos.

66 Űriban 33 literes mérőre emlékeznek. Legtöbb esetben a földeket csak lépéssel mérték. Az öregek nagyon jól tudták (hallomásból egymástól és gyakorlatban a szántás alkalmával megfigyelték), hogy melyik föld mekkora. Egy-két jó emlékezetű parasztember feje valóságos kataszteri telekkönyv volt. Fejből elsorolják (még ma is) egy-egy dűlőben levő tulajdonosokat és a földek területét is. A gazdálkodás intenzitását nagymértékben befolyásolta a parasztbirtok szétszórtsága. Már az urbáriális vallomások is pontosan rögzítették, hogy me185