Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Ikvai Nándor: A paraszti gazdálkodás és változásai a Tápió vidékén a XVIII–XX. században

nyire mindenkit oda osztottak be, ahol zömmel a földjei voltak. A közmunkákban különösen a fiatal legények jeleskedtek. Év közben a község által szegődtetett csőszök feladata volt az utak, kutak rendben tartása, vigyázása.

48 A jó csősz jártában ügyelt az útra, erős kapájával, amit magával hordott, mindig igazított valamit. Ha nagy volt a „romlás" (elöntötte a víz, leszakadt a part a mély útban stb.), jelezte és segítettek neki a falubeliek közmunkában. Ugyancsak a csőszök munkája volt az állandó vigyázás, a dudvairtás mellett a mezei kutak évközi gondozása is. A község által tartott vályúkat kimosni, hibáit (repedéseit) javítani, gémet, láncot, vödröt jó karban tartani tartozott. Kötelessége volt a beleesett dögöt (macska, mezei vad) kihúzni, a kutat kicégérezni és segítséggel megmerni, hogy újra tiszta legyen. Mezei kutak csak a nagy határú, a falutól távoli földeken voltak. A legelői kutak gondja a pásztoroké volt. Kókán Galgóczy külön említi a híres Berek kutat, amely (bár a környéken sehol sem található, mégis) kővel van kirakva és csatornával is el van látva. A kút vizéből, Varró Jánosné korsajából ivott Kossuth is (a hagyomány szerint), amikor a bicskei csatánál itt járt. Ugyanakkor Tápióbicskén nincsenek kutak a határban, mert nem találtak alkalmas vizet és arról panaszkodnak, hogy ekés ökreiknek hordóban kénytelenek messzi földekre a vizet kihordani.

49 A mezei kutak a határban való eligazodást is szolgálták, sőt határjelek voltak. Vagy arról nevezték el, akinek a földjén volt, vagy egyéb köznévadással keresztelt nevet viselt. (Tápióbicskén pl. Bokros kút, Pecznyik kútja.) Ezek a kutak nagy gonddal kezelt, tiszta vizű helyek voltak, annyira, hogy némelyik „híresebb kút" vizét még haza is hordták vagy ebédidőben egy fél órával tovább gyalogoltak, csak jó vizet ihassanak. A rendszeres használat mellett is eliszaposodtak. Ezért évente, kétévente tavaszkor kitisztították az ehhez a munkához értő emberek, előre kialkudott bérért (terményért, italért). Tápióbicskén a gazdák a felszabadult tarlóra engedték a birkákat és a juhászok adta fizetségből tisztíttatták évente a határ négy (18—20 méteres mély) kútját.

50 A határt vigyázó csőszöket a falu gazdái fogadták mindenszentekkor (nov. 2.). Nagyobb faluban 2—3 csőszt (ritkábban kerülő a neve) is fogadtak. Fizetését a földterületek után szabták meg. Utóbb (1910 körül) 5 liter kenyérgabona (búza, rozs) volt a járandóság magyar holdanként, vagy 20 cső kukorica, illetve a szegődéskor kialkudott, az előbbiékkel egyenértékűnek tartott más termény (mák, káposzta, szalma stb.). Cséplés után járták a házakat talicskákkal, zsákokkal. A karácsony éjféli pásztorköszöntéskor különféle élelmiszereket (szalonna, kolbász, kalács, zsír stb.) kaptak a falu jószágainak őrzői (kondás, gulyás, csikós stb.). 3. A FÖLD MŰVELÉSI RENDSZEREI (nyomások, telek, tagosítás, talaj erőpótlás) Forrásaink nem teszik lehetővé, hogy a földművelés határbeli rendjét a középkortól nyomon kövessük. Bakács I. a megye korai történetét összefoglaló forrásmunkájában számtalan határjárás szántóföldeket, rendszeresen birtokba vett határokat sorakoztat fel, sőt Tápióbicskéről 1275-ből „Wegkert nevű gyü181