Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól

vagy ött föld ház volt benne, s annak utánna naponként szaporodván fönálló házakott Építettének ... 20 esztendeje szaporodott meg annyira, hogy porció fizető helsig lett.. ."

59 Néhány, a XVI. század közepén még lakott község véglegesen elpusztult. (Bille, Oszlár, Boldogßsszonykata, Szenttamáskáta, Sőreg, Félegyháza, Füzesmegyer.) A bevándorlással párhuzamosan azonban egy elvándorlási folyamat is zajlott, a Tápió menti községek népe részben a szomszédos falvakba, mezővárosokba húzódott (1734-ben 8 abonyi tanú vallja, hogy korábban Bicskén lakott), részben pedig az Alföld délebbi részeire költözött. (Pl. Úriból Mindszentre, Dorozsmára, Sülyböl Majsára és Kecel benépesítésében is részt vettek.)

00 A bevándorló népességben a magyarok mellett a szlovákok voltak nagyobb arányban. A XVIII. század végén kezdődő magyarországi statisztikai szakirodalom négy község lakosságát (Mende, Sáp, Süly és Ság) tartotta szlováknak. Menden és Sápon valóban többségében voltak a szlovák beköltözők (még 1930-ban is 61, illetve 116 szlovák anyanyelvűt jelzett a népszámlálás), de Süly ön és Sápon kizárt a jelentős szlovák lakosság. Süly ön 1726-ban összeírták azt is, hogy ki hány éve lakik a községben. A 84 jobbágy és 9 zsellér közül 39 már 1700 előtt is ott lakott, köztük több eredeti (1653. évi) újratelepítő, további 25 pedig az 1700—1711 közötti éveket jelölte meg a beköltözés időpontjaként. Az 1731-ben Menden lakó 22 jobbágy közül 8 egyértelműen magyar, 8 német, 6 pedig szlovák nevű. Nagykátán és Szervtmártonkátán a Keglevich birtokokról készítettek hasonló jellegű összeírást. Nagykátán a 185 háztartásfő közül mindössze 26 lakott itt 1700 előtt is, további 26 pedig 1700—1711 között költözött ide. A népesség túlnyomó többsége (89 háztartás) 1720 után költözött ide. Viszont Szentmártonkátán a Keglevich részen élő háztartások (74 db) több mint a féle (41 db) 1711 előtt már ott lakott.

61 A népesség feltöltődésével egyidejűleg a termelőeszközök, a művelt földterület és állatállomány mennyisége ugrásszerűen megnövekedtek. (Lásd 6— 7. sz. térkép.) Kialakult, majd az úrbérrendezés nyomán hosszú időre rögződött a határhasználat módja, a határ művelési ágak szerinti szerkezete. A községek határában kiépültek a földesúri allódiumok, a belsőségeken pedig fölépültek a földesúri kastélyok, középnemesi kúriák. (Lásd 14. sz. térkép.) A beköltözéssel is gyarapodó számú jobbágyság házhelyei által megnővékedett a falvak belsőségének területe és rögzült ennek használati módja.

62 Ennek a folyamatnak a településnéprajz témakörébe tartozó részleteivel foglalkozik a dolgozatnak utolsó része. A TELEPÜLÉSEK BELTERÜLETÉNEK SZERKEZETE A belterület, belsőség szerkezetét, továbbfejlődési irányát alapvetően az adott település lakói gazdasági tevékenységének folytatásához szükséges igények kielégítése irányítja. Külső tényezőkön kívül (földesúr, állami előírások) azonban nagy hatással vannak rá a helyi vagy hozott hagyományok (a korábbi gazdasági igényekhez való alkalmazkodás maradványai), illetve a természetföldrajzi tényezők. A továbbiakban először a természetföldrajzi tényezőkhöz való alkalmazkodás jelenségeit ismertetem. A Tápió mente északnyugati és délkeleti részéneik domborzata, vízrajza jelentősen különbözik egymástól. Az északnyugati részen levő löszdombokat 119