Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)
Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól
geseii (?) egy másik házsor kezdődött. Csekekáta, Pánd, Szentmártoiikáta, Györgye, Szele rajza viszont halmaztelepülést jelez. Pándon még a terepadottságokhoz alkalmazkodó házcsoportok is megfigyelhetők. A települések további alakulását a közzétett források hiánya miatt sajnos nem tudjuk megfigyelni. A XVII. század végi magyar összeírások két község, Üri és Süly esetében teszik lehetővé a hasonló vizsgálatot. (18—19. rajz.) Űri rajza két házsort ábrázol. Ezt a két házsort a XVIII. század végi első katonai felmérés, illetve a mai falukép alapj'án az úri patak két partján húzódó házisorokkal azonosíthatjuk. Tápiqsülyön is két sor házat és egy halmazos jellegű falurészt azonosíthatunk. Mind a szalagtelkes-utcás, mind a halmazos faluképpel együtt járhatott azonban a kétbeltelkes településszerkezet. E településszerkezetnek a XVI. századi meglétét a vidékünkkel szomszédos Zsámbok esetében egy korábbi tanulmányomban sikerült bemutatnom. A fenti módon elvégzett defter-összehasonlítások azonban Zsámbokon is szabályos, utcás faluképet jeleznek. Nem zárhatjuk ki tehát, hogy a szabályos, utcás faluképpel együtt a kétbeltelkes településszerkezet is létezhetett a XVI— XVII. szazadban a Tápió vidékén. Annál is inkább nem> mert a XVII. század közepétől teljes bizonyossággal folyamatosan lakott Pándon, Űriban és Sülyben a XVIII. század végén már bizonyítható a kétbeltelkesség. 56 A határbeli településtartozékok, mezei kertek, szénáskertek elterjedtségét a magyar források alapján vizsgálhatjuk. A XVII. század közepén még a korai középkori földesúri majorság nyomait is megtalálhatjuk egyes falvak határában. 1651-ben ÍV. Ferdinánd a Szecső és Ság közötti Csataberekben egy elhagyott nemesi telket adományozott Wesselényi Ferencnek, aki a környékbeli lakosok tanúvallomásai segítségével próbálta megkeresni új birtokát. A kókai 80 éves Szabó György pontosan emlékezett a történetre: „ ... régi Mőben volt egy ereje fogyatkozott vén nemes ember és hogy meg erőtlenedéit és mindenéből ki fogyott kínálta azon pusztájával a ságiakat mondván, sági uraim tartsatok el engemet míg élek, nektek hagyom az én pusztámat, de a ságiák azt nem cselekedték, hanem ment Szecsőre azoknak úgy állta, és ugyan ott halt meg is". 57 Ez az elhagyott nemesi telek azonos lehetett Gyarman fia Pető 1344-ben említett kúriájával. Néhány község határában szénás- vagy kaszálókertek is voltak (,,... azon villongó völgyben szénás kert hely vagyon, az is szecsői emberé . .."; „ ... az pandiakat kaszáló kertemtül tiltom el..."; Szentmártőnkátán Zsadon Andrásnak 72 marháját hajtották el ,,. .. a falu határából az szomszédja kerté vége mellől. .."; a tápiószentmártoniaknak az irsai határ közelében levő „Bércei háton házak után való kertjei" voltak, és az alatta levő völgyet pedig házhelyszámra kaszálták. A felsorolt adatok azt jelzik, hogy a XVII. század közepén ezen falvak határában létezhettek ,,. . . művelési kényszer nélkül használható birtokdarabok, amelyet ... korlátozás nélkül hasznosíthattak akár a takarmány ozó állattartás, akar a földművelés céljára". A szentmártonkátai adatból úgy tűnik, hogy itt a kerteket állattartásra használták, a tápiószentmártoni kertek pedig a telekrendszerbe illeszkedve képeztek szabadabb használatú földdarabokat. Egy másik tanúvallomásból kitűnik, hogy a határhasználatnak ez a módja Tápiószentmártonban már a XVI. század végén ismert volt, sőt a határ több pontján voltak kertek. Egy 1654-ben folytatott birtokperben ugyanis a már többször említett Cséplő György felsorolja a tizenöt éves háború előtti telekviszonyokat, illetve az eltelt idő alatt bekövetkezett változásokat. Tanúságtételéből kitűnik, hogy a „házhely" és a kerthely a birtoklás során elég 116
