Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 15. Szentendre, 1985)

Kocsis Gyula: A Tápió-vidék településtörténete a XII. századtól

4. táblázat folytatása Bérlő Bérlet Ideje Célja Felsősztgyörgy Egreskáta 1676 Zsámbok Bicske 1703 előtt Nagykőrös Tápiószentmárton 1700 körül Rákoscsaba Szentistván 1559 kaszáló Gyömrő Szentistván Oszlár 1562 1562 volt. A kereskedelmi tevékenység legfontosabb és legjobban nyomon követhető ágát az élőállat-kivitel jelentette. Ez a királyi Magyarországra irányult, volumenét két időpontban tudjuk megfigyelni a XVI. század folyamán. A török vámnaplók adatai alapján a Tápió mentéről több mint 800 marhát, 539 juhot és 66 lovat hajtottak át a váci vámon 1563—64-ben. Az exportált állatmennyiség 90%-á't két községből (Szecsőről és Szentlőrinckátáról) hajtották. Ezt a mennyiséget 13 alkalommal 10 kereskedő vitte eladásra, közülük csak két személlyel találkozunk többször, tehát ezek foglalkoztak rendszeresebben állatkereskedelemmel, a többiek feltehetőleg csak alkalmi vállalkozók, vagy hajcsárok lehettek. Visszafelé egyikük sem hozott iparcikket, tehát nem a kereskedelem volt a főfoglalkozásuk. Mintegy két évtizeddel később, 1586-ban és 1588-ban az érsekújvári hídvámjegyzékben találkozunk ismét a Tápió vidékére való személyekkel. A témánkra vonatkozó bejegyzések közül a legtöbb esetben szentmártoni kereskedőt neveznek meg (12 személy 21 esetben), de közülük csak hármat tarthatunk nagy biztonsággal tápiószentmártoninak. Az 1562. évi defterben az egyik személy szerepel (Nagy Pál fia János), a másik kettőnek a családneve fordul elő a defterben, illetve más forrásokban (Papp György, Hatvani Urban); ez a 3 személy a két évben 9 alkalommal, összesen 111 lovat és 846 ökröt hajtott eladásra. Egy-egy alkalommal menteik át & hídon Szecsőről Kovács Péter és testvére, István (1562-ben Máté kovács fiai), Tar Bertalan (Cseke)kátáról, Erdélyi Bálint Füzesmegyerről (1562-ben Erdélyi András fia Bálint, 100 juha van), és Vinar Urban Űriből összesen 591 ökröt hajtva. A XVI. század vége felé is még igen jelentős volt tehát az élőállatkivitel. Az állatkereskedelem nyomaival a XVII. században is találkozunk. A források alapján azonban úgy tűnik, hogy nem a környéken felnevelt állat eladása játszotta a nagyobb szerepet, hanem a vidék jobbágysága közvetítőként igyekezett bekapcsolódni a balkáni országokból származó állatok értékesítésébe, így az úriak az 1630-as években rácországi ártányokat hizlaltak, Tápiószentmártonban ugyancsak rácországi juhokat említenek. 1640-ben pedig az ekkor még puszta Süly határából, feltehetőleg engedély nélküli legeltetés miatt egy szegedi embernek a disznait hajtotta el egy kók'ai szabados. Később egy másik kókai jobbágy, Némedi Benedek ment Szegedre, ekkor rajta vették meg a disznók árát. Következő alkalommal a szegedi ember bort hozott fel, ekkor Némedi Benedek vette vissza tőle a büntetéspénzt. Legközelebb Tóth Pál ment Sövényházára egy másik társa Szegedre Kókáról. Szegeden ismét megvették rajtuk a disznók árát. Az egymást követő hatalmaskodásokat a kókai bíró írta meg levelében, engedélyt kérve Balassa Imrétől, 112