Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

legű — főként a szőlőkben végzett — mezőgazdasági munka mellett az iparból és kereskedelemből éltek. A napszámosok munkabére kétféle volt: ellátással vagy anélkül. A munkások élelmezése főként az aratás idején volt szokásos. Vácon ellátásul reggel kenyér és pálinka, délben egy tál főtt étel, este leves járt. A férfi-, női és gyereknapszám 30, 20 és 15 krajcár volt, kaszálásért, aratásért magasabb, a szőlőmunkáért, főleg a kötözésért jóval csekélyebb bért fizettek.

24 Az aratórészek hatósági megállapítása Püspökvácon a következő volt: tiszta búza 1/13-ad aratórész rozs 1/11-ed aratórész rozs 1/12-ed kapálórész és 1/ÍO-ed tavaszi vetés utáni kaszáló.

25 A jelentős számú nincstelen munkavállaló már létével is fenyegetőleg hatott a városi gazdagokra. Tragor Alajos rőfösüzlet-tulajdonos, városi képviselő folyamodványt intéz a képviselő-testülethez, amiért: „üzleti boltom szögletéhez szokva tölti a napszámosok elkorcsosodott tömege henye óráit és csoportosulásuk zöme ollykor annyira terjed, hogy becsületesen öltözött ember iszonyodik köztük áttörni, tartván attól, hogy nemcsak öltönye beszennyesedik, de még férgek is ragadnak ruháira..." Kéri, hogy: „ezen proletariusok gyűlhelye" visszahelyeztessék a piaci pince ajtaja elé, vagy a fehérek temploma szegletére.

26 A tehetősebb gazdák aggodalmának ad hangot egy váci tudósítás 1851-ből: „...a mi kapásaink megbicskolják magukat és ha nem fizettetik meg nekik az általbk megállapított napibér, nem mennek dolgozni, vagy oda mennek, hol azt megfizetik". Hiába ügyel csendőr arra, hogy a városi árszabály alapján fogadják fel őket, kikerülik az őket megrendszabályozni hivatott csendőrt. Ha az alku során a napszámost kereső birtokos panaszkodik, nagy hidegen felelik: „...aki dobszó szerint akar fizetni, kapáitasson vagy köttessen a dobszó által".

27 A hatóságoknak ellenszegülő, a megélhetésért való küzdelemben szerveződött kapáscéh a kibontakozó agrármozgalmak csíráját jelentette Vácon. 1831ben hatósági erőszakkal megszüntették, majd 1851-ben „szőlőműves társaság" néven ismét feltűnik. Az 1850-es években Vácon 3 szőlőműves társaság működött. A „felvárosi szőlőműves társaság" elöljárója Furték Mihály, az „alvárosi szőlőműves társaság" elöljárója Szőke József volt. Az egyletek kötelező bejelentése során a városi tanács így terjeszti fel jóváhagyásra: „Működésének célja nagyobb egyházi menetek, búcsú, temetések alkalmával zászló és gyertyákkal ájtatos menetet tartani."

28 A megyefőnök az engedélyezési eljárás során lesz figyelmes arra, hogy a szőlőműves társaság elnevezés alatt „az 1831ben veszedelmes iránya miatt feloszlatott" kapáscéh újjáéledéséről lehet szó. A váci tanácsokat jelentéstételre kötelezi az ügyben. Káptalanvác tanácsa szűkszavúan óvatos jelentése szerint: „A város lakossága többségében kézművesekből és iparosokból állván, kapások alig találtatnak..." A városban soha nem is működött ilyen szervezet, s káptalani részről nem voltak tagjai ilyen nevű egyletnek. Püspökvác hatóságát javasolják megkérdezni, „annál is inkább, mivel módosabb kapások nagyobb részt ott laknak".

29 A váci szőlőműves társaságok egyleti szabályainak engedélyezési ügyében a megyefőnök is jelentéstételre kényszerül a kerületi főispánnál; e szerint: „ ... e feloszlatott társulat tagjainak, kik a váci polgárság legműveletlenebb 294