Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

A mezőgazdasági technikum 1968-ban mezőgazdasági szakközépiskolává alakult át. Tanulóinak száma 1965-ben 267, az 1969/'70es tanévben pedig 300 volt. 1967-ben 90 hallgatóval kezdődő levelező oktatás az 1969/70-es tanévben — 571 hallgatóval — elérte a csúcsot. Ebben az időben Balassagyarmaton, Gö­döllőn, Kisterenyén és Ócsán szerveztek kihelyezett osztályokat. A tantestület 30 tanárból és szakoktatóból áll. A diákotthoni ellátás jelentős állomása az 1975-ben átadott 255 férőhelyes Komócsin Zoltán Leánykollégium. 233 b) Az óvodák 1945 előtt 250 gyermeket, 1956. év elején — az üzemi és területi tanácsi óvodákba — 640 gyermeket tudtak elhelyezni. 234 Az óvodák férőhelyeinek bő­vítése lassúbb, mint azt a demográfiai, társadalmi igények kívánták. 1957-ben, a demográfiai csúcs idején az óvodáskorúaknak (1550 3—6 éves gyerekek) 43 százalékát vették fel. Ez az arány 1962-ben — elsősorban a születések számá­nak csökkenése következtében — 51%-ra emelkedett. Természetesen az eUá­tás javulását a férőhelyek számának 143-mal, majd 1971—1973 között további 143-mal való növelése is segítette. így — az újra emelkedő születésszám elle­nére — 1970-ben az óvodás korú gyerekek 82%-ának, 1973-ban pedig már 87 százalékának elhelyezése vált lehetővé, a város kilenc területi és öt üzemi óvo­dájában. A helyzetet nehezítette, hogy 1966-ban meg kellett szüntetni a Mártírok úti óvodát, amely már 1937 óta működött. Eredetileg lakás céljára épült, és 30 gyereket tudott befogadni. Azonban körülményei miatt — mivel minden egy helyiségben zajlott és mellékhelyiségei sem voltak megfelelőek — be kellett zárni. A 61 főhivatású óvónőből 57 rendelkezett szakképesítéssel. A gyermekek­kel összesen 39 dajka és 1 gyerekgondozónő foglalkozott. 1974-ben egy cso­portba — átlagosan — 32 gyerek járt; ez a megyében és a városok között is az egyike a legmagasabbaknak. Az 1974. évi 973 férőhelyből 40 területi és 38 üzemi szükségférőhely; ez 8%. A 14 óvodába 8 területi és üzemi óvoda férőhely-kihasználtsága 120% fe­letti, sőt egy esetben még a 150%-ot is meghaladja. A területi óvodákról készült felmérés szerint kifejezetten óvodai célra mindössze 5 épült. Valamennyi földszintes. A működő kilenc óvodából négy a múlt században, kettő a felszabadulásig, három pedig az 1960-^as éveket követő esztendőkben épült. A 23 foglalkozóteremből 45 m 2 alatti 8 és ennél nagyobb 15. öltöztetőhelyiséggel két óvoda nem rendelkezik. Jó állapotban csak egy óvoda van. Ugyanitt található az egyetlen elkülönítőhelyiség is. A szükségférő­helyek a Diófa és a Tragor I. utcai óvodákban vannak. Építési Eredeti F °£* 1_ ™°3 Öltöző- Műszaki év rendeltetés ggg gg helyiség állag Eötvös u. 3. 1850. paplak 3—2 rossz Mártírok u. 7. 1868. óvoda 3 3 2 kielégítő Tragor I. u. 9. 1893. lakóház 2 11 rossz 546

Next

/
Oldalképek
Tartalom