Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

XI. A SZOCIALISTA REND ÉPÍTÉSE 1945—1975 (Dr. Czoma László) 1. A FELSZABADULÁS KÖRÜLMÉNYEI 1944. december 11-én, hétfőn, a Szálasi-kormány még működő rádiófigyelő szolgálata a szovjet hadijelentésekből a következő helyzetképet állította össze: „A magyarországi hadszíntéren a harcok súlypontja ismét Budapest térségébe helyeződött át. Sztálin tábornagy szombaton este (azaz dec. 9-én) napiparancsban közölte, hogy Budapesttől északkeletre Malinovszkij csapatai áttörték az »ellenség szilárdan megépített védelmi vonalát, és elérték a Dunát«!. Ezzel egyidejűleg Budapesttől délre a szovjet csapatok átkelteik a Duna nyugati partjára és egyesültek Tolbuchin tábornagy délről északi irányban előrenyomuló csapataival. E hadműveletek során Balassagyarmat, Vác, Nógrád, Aszód és Ercsi, valamint százötvennél több helység a Szovjet kezére került."

1 E jelentés összeállításaikor Vác már a negyedik napja szabad. Ekkor már üresek a legnagyobb óvóhelyek is: a püspöki palota előtti térség alatti pincehelyiségek csakúgy, mint a város többi búvóhelyei; ekkor már előjöttek a város lakói rejtekhelyeikről, hogy felmérjék: hogyan és hol kell az életet újra kezdeni. A látvány, amely az utcára lépőket fogadta, szomorú volt: félreszaladt, meggörbült redőnyű házak és üzletek, elsötétített és tört ablakú épületek, sérült vakolatú házak, amelyek a kattogó golyózáporok nyomait viselték; de ekkor már oldódott a görcsös szorítás a megelőző napok drámai feszültsége után. Ugyanis december 5-én, délután két óra körül angolszász repülőgépek bombaszőnyeget terítettek a déli városrészre. A fő célpont a Kodak-gyár volt, ahová 49 bomba esett. Ez már szine a béke kezdetét jelentette, hiszen egyértelmű volt a fasizmus végső összeomlása, az, hogy a város felszabadulása már nem várat sokáig magára. Pontosan mutatta ezt a dunai komp ingajárata a két part között, amely a város vezetőit és iratait mentette nyugat felé; mutatta ezt a városban maradt német katonák építette szükségátkelőhely, amelyen aztán végeláthatatlan hosszú sorokban vonultak Tahitótfalu felé. A felszabadítás előtti napokon kiürítették az állomásépületet, a postát, a városházát és a villiamosművek környékét. A fővárosba robbanóanyagért küldött teherautó szerencsére csak Sződligetig jutott, mert december 8-án, a Kösd irányából behatoló páncélos ék már a kora reggeli órákban elfoglalta a Klein Károly utat, elérte a budapesti főutat és a délről bekerített várost elvágta az országúttól.

2 A felszabadulás váci mozzanatait mozaikokból, a valamikori szemtanúk visszaemlékezéseiből rekonstruáljuk: „A Vörös Hadsereg 120 kilométer szélességben áttörte a német—magyar hadsereg védelmi vonalát és 60 kilométer szélességben nyomult előre. A szovjet csapatok Budapesttől északra elérték a 491