Sápi Vilmos szerk.: Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)
„Végünk van ! Nem leszünk Beüt a hideg tél, S, mi akkor elveszünk Megfagyunk, meghalunk ! Mert még bizony most sincs Jó alsó nadrágunk ! Ki hinné mennyi bajt Okoz majd a földön Ez a kis munkás-sztrájk. Pedig csak egy f illér, Amit követeltek Egy egész tucatért." 90 A sztrájkolok igazuk tudatában a közvélemény megnyerésére egy röpiratot adtak ki „Felhívás!" Vácz város közönségéhez! „ítéljen a közvélemény" címmel. A röpirat kitűnően érzékelteti a századelő tragikus munkássorsát. „Mi nem törünk pálcát a szövőgyári részvénytársaság határtalan brutális bánásaiért, miket évek hosszú során elkövet a munkásokkal szemben. Hisz nem csodálkozunk lázon, hogy egy államilag szubvencionált szövőgyár, amely anélkül is busás haszonnal dolgozik, munkásainak napi 14 óra munka után 30— 40 krajcárt fizet. Ezt imind csak annak tudjuk be, hogy ez jellemzi Magyarország ipari fejlődését és annak gazdasági korrupcióit. Ki vagyunk szolgáltatva a kizsákmányolóknak, de nemcsak mi, hanem a kisgazdák és a kisiparosok is. ítéljen a közvélemény! Nos, mi itt magunkra hagyva, védtelenül üldöztetve, akiknek csak társadalmat fenntartó munkáskezei vannak, és ereje, amit felhasznál arra, hogy mások az életben dúskálhassanak. Ezek a dolgos kezek egy falat kenyérrel többet akarnak enni, többet azért, hogy többet is dolgozhassanak. Hát mit látunk: a váczi rendőrkapitány minden emberi önérzetet felülmúlt üldözéseit és gorombaságait, amelyek mind csak azért, hogy a gyárosnak és részvényeseinek haszoni érdekeit megvédve legyenek, a rend hű őrei által és a m. kir. csendőrök által is. Egy független képviseletű városban, ahol ezeknek a polgároknak a gyerekein és hozzátartozóin követik el a jogtalanság goromba cselekedeteit, akik küzdöttek azon, hogy Magyarország szabad legyen, megéljen benne mindenki. Nos ítéljen ezek után a közvélemény, hogy milyen osztályszerű igazságszolgáltatás van Magyarországon és egy független Vácz városában. Maradunk tisztelettel: A szövőgyári sztrájkoló munkásnők és férfiak." 91 A szövőgyári munkások sztrájkja eredménnyel végződött. Lobi Ármin igazgató teljesítette a munkások követelését. A szövőgyárban a munkaidő reggel 6-tól, este 7-ig, illetve este 7-től reggel 6-ig tartott. A leggyakorlottabb munkásnők napi 11—13 órai megfeszített munkával 50—60 krajcárt tudtak keresni. A többség napi 30—40 krajcárral volt kénytelen beérni. Az elégedetlenség a közvélemény figyelmét a gyárra irányította. 1903-ban az iparfelügyelő is ellenőrzést tartott a gyárban. A városi tanácsnak tett jelentésében kérte, hogy utasítsa a tanács a gyár vezetőit, hogy a délelőtti és délutáni 10—10 percnyi pihenőt délelőtt is délután is '/2 órára egészítsék ki, s a higiénés rendszabályokat tartsák be! 92 A gyermekmunka előnyeire a váci tőkések is rájöttek. Antalnénak, a gyár idős dolgozójának visszaemlékezése szerint: „Gyermek voltam, amikor bekerültem a gyárba, azonban éppen úgy kellett dolgoznom, mint a felnőtteknek, 356