Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

összeírások szerint jelentős részük: iparral, kereskedéssel és értelmiségi pályával foglalkozott. A váci nemesség fogalmi meghatározása 1784/85 utáni időszakban a foglalkozásuk szerint változott meg: értelmiségiekké, vagy polgárokká lettek. Ezt a társadalmi folyamatot a fenti számarányokba történt eltolódások jól szemléltetik. A váci egyházi személyek a papság közül kerültek ki. Az 1784/85. évi felmérés szemléletében csak a papi esküt tett és hivatást végző személyeket számították ide. Számarányuk 1696-^ban 8%, ami 1784/85-re 3%-ra, sőt 1841-re 2%-ra csökkent le. Az egyházmegye székhelyén tehát az egyházi személyek számaránya 1784/85 körül véglegesen kialakult és utána már tulajdonképpen stagnált. Az 1695—1784/85 közötti időszakban viszont a gyors, ugrásszerűen növekvő világi lakosság száma szorította háttérbe, mivel az 1696. évi állapot a későbbiekben teljesen átalakult. A váci tisztviselők és honoráciorok (jobbágyszületésű értelmiségiek) számarányát csak 1784/85 és 1841 között tudjuk bemutatni. A váci társadalmi rétegek között 1784/35-ben még csupán 0,5%-os arányt mutattak. De már 1841-re elérték a 2%-ot a váci adófizetők között. Ebben a társadalmi rétegben már ekkor a jobbágyszületésű és nemesszületésű értelmiségiek együtt, iskolai végzettségük szerint helyezkedtek el. Azonban a polgári születésűek is részt vettek az értelmiségi foglalkozásokban, mint uradalmi tisztek. A váci polgárság, s közöttük a kereskedők és iparosok értékelhető számban 1744 után jelentek meg. Ha az 1784/85. évi felmérés kategóriái közül a polgár és kézműves, valamint a polgár és paraszt-iparos örököse társadalmi rétegeket együtt szemléljük, akkor a többi kategóriában megjelölt réteghez képest azok 39%-ot tették ki. Ez az arány 1841-re 56,5%-ra emelkedett fel, ami kétségtelenül bizonyítja, hogy ez a társadalmi réteg a XVIII—

XIX. század fordulóján növekedett meg és vált a mezőváros vezető társadalmi elemévé. A mezőváros 1744 körül vetkőzte le az addigi földműves jellegét, ezután egyre inkább az iparoskereskedő tevékenység vált benne meghatározóvá. A váci polgárság összetételébe a kereskedőkön és az állandó iparostevékenységből élő kézműveseken kívül még a téli időszakban iparos, a nyári időszakban mezőgazdasági tevékenységet folytató paraszt-iparosok örökösei is beleérthetők, ha házuk, kertjük és esetleg saját szőlőjük volt. A váci földművesek a telekkel rendelkező jobbágyok közül kerültek ki. A váci adófizetőkhöz viszonyított számarányuk 16964эап 30% volt. Ezt az arányt 1784/85-re 20%-ra csökkentette az uradalom által kiosztott telkek lassú gyarapodása. Ez a helyzet változatlan maradt, s ennek következtében számarányuk 1841-re 6%-ra zsugorodott össze. így a földművestevékenység teljes visszaesését szemlélteti. A földművestevékenységet folytató úrbéresek számának megoszlását 1696—1841 közötti időszakban (1. 24. táblázat) az összeírások adataiból nyomon kísérhetjük. Egyenetlen váltakozásuk az uradalom időszakonkénti telekkiosztási földpolitikáját szemlélteti, a mezőváros határának szántóterületeit: erdőirtások és elvadult rétek területéből 10—20 évenként gyarapították. A telkes jobbágyok legnagyobb számban 1804 körül mutathatók ki. Az úrbéres telkek megoszlását 1770—1772 közötti időszakból mutatjuk be. Püspökvác és Kisvác úrbéres telkeinek megoszlását (1. 25. táblázat) jól tükrözi: Püspökvácon a féltelkesek, Káptalanvácon a háromnegyed és Kisvácon a nyolcadtelkesek száma a legmagasabb, ami a földműveléssel foglalkozók jelentős rétegződését mutatja. A telkes jobbágyok igájuk arányában részesülhettek a szántóterületből, amit időnként a tanács osztott ki, az uradalom által rendelkezésre bocsátott terüle-