Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

lett négy mészárszék épült, amelyet a váci nép „sok mészárszékének hívott. 1833. március 22-én a püspöki várostól mind a hét mészárszéket (kisváci, tabáni, alsóvárosi és a sok mészárszék) évi 7018 Ft összegért három évre Vetési Pál mészárosmester vette haszonbérletbe. Káptalanvác 1845. január 3-án mészárszékét a haszonbérleti szerződés lejárta után közárverezés útján három évre haszonbérletbe adta a 200 pengő Ft biztosítópénzt előlegezőnek. A káptalani város jog szerint önállóan rendelkezhetett a -mészárszék haszonbérléséről, sőt még az izr. sakterolás ügyében is. A káptalani város 1845-ben engedélyezte, hogy a lakosság a maga szükségletére borjút és bárányt vásárolhat és vághat, mivel azok a székekben napokig sem kaphatók.

54 A váci kereskedelmi élethez szükséges pénzforgalom nagyobb része idegen helyekről került ki. Azonban a helyi tőkék helyzetét kisebb jelentőségük miatt sem becsülhetjük le. E tekintetben a váci káptalan mint hitelintézet különös figyelmet érdemel. Az 1723. évi országgyűlési törvények hitelintézetekre vonatkozó rendelkezése alapján, a váci káptalan alapítványi tőkepénzeket kezelt. Az alapítványi tőkepénzek közül egyesek egyházmegyeiek, mások szorosan káptalaniak voltak. Legtöbbjük kegyes szent célokra szánt alapítvány: végrendeletek adományaiból került ki. A káptalan a tőkepénzeket kétféle módon kezelte: vagy az összpontosított kezelési rendszer (systema contralisationis, seu commassationis), vagy a társas kezelési rendszer (administratio collegialis) elve alapján. Az alapítványok széttagolva, több gondozó között kezelési költség felszámításával, illetve 6% kamatra kölcsönözve növekedtek. A váci káptalan összes tőkéje csak 1860 körül érte el a 300 000 Ft-ot. Egy helybeli görög kereskedő, Czvián Vazul, 1849-ben a cári hadsereg tolmácsa lett, ezért Görgey kivégeztette, özvegye közel 10 000 Ft-os fekvő ingóságban és áruban levő kárt mutatott ki, pedig ez az összeg nem egész vagyona volt. Ez a tízezer forintos árukészlet jellemezte az 1828. évi összeírásban megjelölt három nagykereskedő vagyoni helyzetét, akik közül az egyik a Czvián család volt. A többiek ennél kisebb vagyonnal rendelkeztek. A váci nagykereskedők felvett kölcsöneiket, a helyi felvásárlás hiánya következtében más városok piacain is befektették. így, a helyi tőkehiány következtében Vác csupán az áruközvetítésben játszott jelentős szerepet.

55 4.3. A KÖZLEKEDÉS Vác közlekedése a földrajzi helyzetével határozható meg. A dunai vízi út, az észak—déli, s az Alföldről nyugati irányba tartó utak pedig a szárazföldi forgalmát jelentették. Az evezős és vitorlás hajózás forgalma a Dunán a XVIII— XIX. században még rendkívül jelentős volt. Különösen a tavaszi és őszi évszakokban, amikor az utak az esőzések miatt sártengerré változtak. Vácon két dunai kikötőről, s egy révátkelő helyről tudunk. Az egyik Kisvácon, a másik a Duna soron, a Rév utca torkolata táján volt, az új püspöki palota megépítése után helyezték ide. A révkikötő is mellette volt. A hajózást a XIX. század elején a Dunán ringó 34 hajósmalom gátolta, ezért a püspöki város tanácsa a kikötés rendjéről szabályokat hozott. Ez, az 1777. évi 9 pontba foglalt szabályrendelet a hajók használatát heti sorrendbe állította: mikor, ki szállíthat és mennyi viteldíjat kérhet. Vácon jelentős hajó kizárólag bérszállítást végzett, részben városi, részben magánvállalkozó hajósgazdák kezelésében. A váci hajósgazdák megállapított tarifa szerint, személy- és teherszállítást végeztek. Azonban Vácon a hajósgazdák igyekeztek kibújni a rendeletek és az adózás alól, ahogy er156