Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)

reskedtek. A vásári rend betartása és a hely biztosítása előbérleti rendszerben történt. A püspöki város tanácsa 1756. április 4-én kelt vásári szabályrendelete kimondta, hogy vásári alkalommal egy árustól s egy sátortól mennyi helypénzt vegyenek. Megállapították, hogy az éves országos vásárok idején az első nap a helybelieké s a másnap a többieké legyen. Migazzi Kristóf püspök-földesúr a városnak adott 1764. évi szabályrendeletének 18. pontjában a kereskedelemről intézkedett. Az élelmiszerekre nézve az időhöz képest illő és igazságos árak kiszabását írta elő. A napi árakat a városi limitációk, a heti árakat a megyei limitációk írták elő. A helybeli kereskedőknek vásári napokon a reggel 10 óra előtti vétel vagy az idegen kereskedők elé való kimenetel a városon kívülre, hogy ott azoktól előre vásároljanak, tiltott volt. A városon belül a vásár helye kijelölt utcákban folyt le, leginkább árucikkek szerint külön-külön utcaszakaszok lettek kijelölve, mint a fakereskedelem a Duna-parton, az állatkereskedelem a gödi pusztán, majd a Zöldfa vendéglőnél (a mai Alsóvárosban, a Lenin és a Rádi út közötti, akkor puszta réten), a gabonakereskedelem a Konstantin téren, a kirakodó vásár a mai Március 15. téren folyt le. A Vácon áthaladó távolsági kereskedelmet lebonyolító görög és osztrák kereskedők működésén kívül kisebb szerepet játszottak a XIX. század elejétől a fent említett szlovák tutajosok és az ekkor egyre gyakrabban említett váci kofák. A messze vidékekre eljáró váci szekeres és hajós árusok, akik nemcsak váci terményekkel, hanem általános áruközvetítéssel foglalkoztak. Rendszeres útvonalaik az Alföld és a Felvidék között, vagy pedig a Duna-vidék és Erdély között alakultak ki. A püspökvárosi jegyzőkönyvek 1825. február 19-i feljegyzései szerint: „... tapasztalván, hogy a vidéki halászoktól a helybeli kofák a halat kereskedésre összeszedvén, felülre elhordják, s ezáltal a helybeli közönségnek drágaságot okoznak .. ,"

45 A XVIII. század közepétől a pesti kereskedőpolgárság térnyerése növekszik a váci piacon. Ettől kezdve a pesti vásár forgalmára jelentős hatással a közeli városokban (mint Vácon) tartott vásárok nem voltak. így 1785-ben Kuny Domokos budai fajanszmanufaktúrája sok edényt, pipát stb. adott el a váci vásárokon is. A XVIII. század végére, pedig az osztrák vámszabályok következtében letört keleti kereskedelem gyors kiesése miatt általános kereskedelmi válság s árdrágulás lépett fel. A XIX. század elejétől a megváltoztatott kereskedelmi viszonyok hatására új kereskedőcsoportok tűntek fel Vácon is, mint a szlovák tutajosok, a váci szekeresek és a batyuzó zsidó házalók.

46 4.2. A HELYI KERESKEDELEM A törökök kiűzése utáni időszakban, 1688-tól a budai kamarai adminisztráció kezelte a váci rév- és vámbevételeket, s a hetipiacok jövedelmeit is. A püspök kérésére I. Lipót király 1700. július 15-én a hetipiacok és a rév és vám tartásáról szóló kiváltságjogot a püspöknek, mint a Vác földesurának adta át. A Rákóczi-szabadságharc alatt s utána is néhány évig a püspök földesúri jövedelmeként, saját tisztviselőivel kezeltette. A lecsökkent jövedelmeket Kollonits Zsigmond püspök végül is 1713. július 15^én a váciakkal kötött szerződésben: a vásári jövedelmeket, a rév- és útvámok kezelését és jövedelmét bérletként a városnak juttatta. A város az ilyen módon megszerzett földesúri jogokból eredő jövedelmeket, szintén kiadta bérletbe az arra vállalkozónak.

47 A helyi kereskedelem meghatározója a helyi piacok helypénzjövedelme, a