Sápi Vilmos szerk.: Vác története I. (Studia Comitatensia 13. Szentendre, 1983)
és legényfelvételi könyvek, más számadási könyvek és protocollumok. A céhmesternél voltak a céh egyéb felszerelési tárgyai is: céhkorsó, gyertyák, fáklyák, zászló, zászlókoszorú, tűzoltó fecskendő, tűzoltó kannák és egyebek. A céhzászlón a céh védőszentjének képe volt látható, mivel minden céhnek volt védőszentje, akinek az ünnepén misét kellett mondatniuk. A kádároké Szent Orbán, az asztalosoké Szent József, a kőműveseké Szent Rókus stb. A város életének megmozdulásaiban a váci céhek jelentős szerepet töltöttek be: a bíró- és tanácsválasztás, a tűzoltás, az egyházi ünnepek és a vásárok alkalmaival, valamint a városra háruló terhek megosztásában. Vác város bírája a váci német vargacéh mesteréhez 1809. március 29-én írt levelében — Barkóczi Ferenc Pest megye adminisztrátora hozzá küldött felszólítására — a céhet mozgósítja: „ ... még az ünnepek előtt a céh commissárius úrnak előlülése alatt céhgyűlést tartson és céhbeli társait személyesen való és kitelhető adakozásra buzdítsa ... a katonaság tartásának fölsegélyezésére ..." A céhszervezet kiegészítőjeként a legényeknek is éppen úgy, mint a mestereknek, megvolt a maguk céhszervezete, amit kis- vagy legénycéhnek neveztek. Ez az iparoslegények általános érdekképviseleti fóruma volt, az öreg- vagy mestercéh felügyelete alatt. A legénycéheknek is megvoltak a maguk céhlevelei, mint a szűcslegények 1719. évi, vagy az asztaloslegények 1741. évi céhlevele. Az elsőt a győri szűcslegényektől, a másikat a budai asztaloslegényektől vették át. A legénycéh érdekvédelmi tevékenysége gyakran ellentétbe került a mestercéh érdekeivel, mert az utóbbi a mesterré válást igyekezett megszigorítani. A céhmesterek egylete pl. 1845. június 25-én Vác város tanácsülésén Horváth József csizmadialegény három pár csizma remekének elutasítását tárgyalta. A már nyolc éve csizmadialegény nem tudott mesterré lenni, mert a céh mind a 24 mestere ellene szegült. Az első remek városi tanácsi elutasítása után az úriszék, majd a megye, s végül a Kir. Helytartótanács elé vitték az ügyet. A molnárlegények 1816-ban legénycéhet alakítottak. Ezt a legénycéhet a földesúr utasítására 1821-ben feloszlatták, s a legényeket a mestercéhbe kényszerítették. Ez az ügy 30 évig vajúdott, melynek során a legények többször sztrájkoltak is. 29 Nagyszámú legényt foglalkoztattak 1818-ban a váci kőművesek; közülük egy mester 34 legényt, egy másik 18 legényt is tartott. A váci hentescéhben viszont a mesterek száma a legényekénél lényegesen nagyobb volt, 1828 körül átlagosan két mesterre egy legény jutott. A legtöbb mezővárosban, így Vácon is az egyedül dolgozó iparosmesterek száma messze felülmúlta a legényeket foglalkoztató mesterek számát, de legnagyobb számban az olyan mestereket találhatjuk, akik csak egy legényt alkalmaztak. A 2—3 vagy ennél több legényt foglalkoztató mesterek száma nagyon csekély volt. A négy vagy több legényt alkalmanként foglalkoztató mesterek között is inkább olyan szakmák képviselői voltak, mint a kőműves, ács, kőfaragó stb., akik munkájuk időszaki jellege következtében nem dolgoztak egész éven keresztül. A megyei hatóságok is a kézművesek vagyoni helyzetének felmérésekor a foglalkoztatott legények számát vették alapul. Pest megye 1830. március 16-án lezajlott közgyűlése a kézműves iparosok összeírására kiküldött bizottsága részére megszabott utasítás szerint: az első adózási osztályba azokat a mestereket sorolta be, akik 5—6, vagy több legénnyel dolgoztattak állandóan, s áruikat országos vásárokra hordták. Ilyen iparosmester Pest megyében csak Pesten és Budán volt, Vácon nem is találtak. A második adózási osztályba az állandóan 3—4 legénnyel, a harmadikba az 1—2 legénnyel állandóan dolgozó mestereket írta be. A váci mesterek túlnyomó része a 3. osztályú besorolásra került. 30
