Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

Temetés előtt, amikor elindul a pap a temetésre, megkondul a Jelvers három harang. Ezt a temetésre szánták jel versnek, úgy is nevezik. Akik késve tudnak futni a temetésre, és szólnak a harangok, egymásnak úgy mondják: siessünk, mert szól a jelvers, el ne késsünk! Amikor a pap befejezi a szertartást és viszik a sírhoz a halottat, akkor is szól mind a három harang, amíg a sírhoz érnek. Ezt útkísérő versnek nevezik. A sír mellé leteszik a koporsót és elhelyezik a beeresztéshez, ismét szól a nagyharang szólóban. Ezt hant alá szóló versnek nevezik. Tehát így érthetővé válik, hogy nálunk hat verset húznak egy halottnak három haranggal, amíg ravatalon van. De ha valaki többet szeretne húzatni, az külön fizet versenként 20—30 Ft-ot a templom javára. Van olyan család, aki minden órára kéri a harangozót. Ha fiatal hal meg, annak rendszeresen óránként harangoznak. Ügy tartják, ez a végbúcsú jussa. Régen a haldoklónál imádkozó asszonyok imádkoztak, hogy Ima segít könnyebben átessen a szenvedéseken. Külön imádságokat végeztek mellette. Imakönyvekben található a haldoklók imája. Kegyhelyeken árultak többféle kis füzetet, amelyben a különböző alkalmakra való imádságok voltak. Ilyen előimádkozók és énekes egyének a kegyhelyeken figyelték meg és kölcsönözték egymás között a szebbnél szebb énekeket és imádságokat. így terjedtek el a szokások mindenfelé. Ha módosult vagy változott a szokás, ez már egyéni módosítás volt. Kiben milyen képesség élt, úgy végezte el. Az egyházi szertartástól eltérően végezték a régi halottsiratók, de nem szabályellenességgel, hanem öntevékeny buzgósággal. Hitbuzgósággal imádkoztak és próbálták vigasztalni a bajbanlévőket. A halál beálltakor valaki a családból először fut a harangozó- Beáll a halál hoz, harangozás végett, utána az orvoshoz, majd a tanácshoz, ahol a halott anyakönyveztetve van. A papot akkor hívták temetni, ha az orvos kijelöli. Régen a faluban lévő asztaloshoz mentek, hogy mérje meg, mi- Koporsó lyen koporsó kell. Az asztalos megmérte; ő szerezte be a szemfedelet is. A léckeresztet elkészítette, ráírta a nevét, születési dátumát és a halálozás évét. Én is emlékszem egy Ambrus nevű asztalosra, szemben lakott velünk. A kislányához jártam játszani. Szabványméretre több koporsót előre is elkészített. Időseknek feketére festette a deszkát, legényeknek világosbarnára — fiatalembereknek is —, lányoknak, fiatalasszonyoknak, kicsiknek világoskékre. Édesanyám mesélte, ő is a nagyszüleitől hallotta, — akik az 1700-as évek végén születtek —, hogy akik tudtak ácsolni, saját maguknak előre megcsinálták a koporsót. Ha szükség volt rá, készen volt. Dió héjjával festették barnára. Babot tartottak benne, amíg nem volt rá szükség. A halottnak először a szemét kell lefogni, ajkát felkötni, míg ki öltöztetés nem mered a test. Mert ha ez későn történik, tátva marad a szája és nyitva a szeme. Ez nagyon furcsa lenne. A lábát is összekötik, hogy egyenes maradjon, így vízszintesen lehet elhelyezni a koporsóban. Kezeit keresztbe teszik és megkötik, addig míg ki nem hűl a test, mert akkor már,nagyon nehéz. Utána ráhelyezik a rózsafüzért, keblére az imakönyvét. A nőknek zsebkendőt tesznek a kezükbe. Ha a test megmerevedett és a koporsóba helyezték, akkor a kötéseket 77