Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

Nagyon szerette az állatokat, megbűvölte őket. Felelősnek érezte Az állatokat magát értük, ezért igen gondosan kezelte őket. megbűvölte Az erdőből fát hordott az egész falu haza. Ez az illeték fakiosztás volt. Ott volt talán a faluból mindenki. Engemet csak azért vitt el apám, hogy a lovakra vigyázzak. Előttük álltam, amíg ő megrakta a szekeret. A lovak takarmányt ettek. Mindenki iparkodott, rakodott, így édesapám is. Neki nem volt segítsége, egyedül cipelgette a hatalmas rönköket. Kissé odább rakodott egy fiatalember az édesapjával. Jól megrakták a kocsit fával. Szép két sárga lovuk volt, jó gazdák voltak. Amíg a kocsit megrakták, a lovak unatkoztak, ezalatt megcsökönyösödtek és nem indultak. Felültek mindketten a fa tetejére. Szólítja a lovakat, nem indulnak. Ismét szólítja, de csak nem. Odamennek az emberek segíteni, tolni, hogy elinduljanak, de a lovak sehová nem léptek, csak egyhelyben toporogtak. Már annyi a segítség, hogy a kocsit a maguk erejéből megtolták, rá a lovakra. De azok sehová nem léptek. Lejött a gazda a kocsiról, úgy próbálta indítani, de a lovak nem voltak hajlandók a nehéz kocsit tovább húzni. Igen megverte a gazda őket. egymásra dűlt a két ló, de a kocsit nem mozdították meg. Nagy volt a lárma, a biztatás, szólítgatták a lova5

' 69