Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

16. Hajnal csillag, jaj de régen vándorolsz, Nem láttad-e a babámat valahol? Láttam biz én Itália közepén, Ott dolgozott a római földekén. Átkozott légy Itália örökre, Csak a babám kihozhatnám belőle, Ki is hoznám, de a tenger keríti, A szívemet nagy bánat keseríti. 17. Gyertek magyar lányok, húzzunk drótot, ha lehet! Megérkezett már a román hadsereg. Szólnak az ágyúk, ropognak a masingeverek, Most látni meg babám, mit ér egy magyar gyerek ! Románia felé nem tudjuk mi az utat, Százados úr vezessen minket oda ! Elvezetlek, jó fiaim, én is elmegyek, A jó isten tudja, ki jön vissza veletek! 18. Kivicses a kavicsos a déli vasút széle, Azon visznek, azon visznek engem a harctérre. Ugye kedves kisangyalom fáj is a te szíved, Hogy engemet ilyen korán elrabolnak tőled? Életemnek végnapjait töltöm a kocsmába', Ha meghalok, fölmegyek a magas menyországba. Az angyalok azt éneklik fönn a magas égbe' Uram, ezt a jó borivót vedd a Kegyelmedbe! Teltek, múltak a napok, katonáéktól, bizony haza keveset jött. pedig az a kislány igen várta. Három év hosszú idő, olykor ő is bement hozzá. Egyszer kirobbant a pletyka, hogy a kislány mással szórakozik. A fonóházban egy legénnyel összebarátkozott. Ezt azonnal megírták apámnak. A rettenetes csalódás ismét felkavarta a katonaságba beillesztett életét. Haza nem jöhetett. A kislány azért írta a leveleket, mintha mi sem történt volna. De a rokonok, ismerősök, barátok özönivel tudatták, hogy nem jóra vezet az ígért kitartás. Tovább nem bírta türelemmel, hazaszökött a kincstári lovon, hogy személyesen meggyőződjön a tényekről. Meg is győződött. Elkeseredve visszament lóháton Budapestre. Ott aztán megkapta a beosztását — mondanom sem kell. Öt még ez sem izgatta annyira, mint a szerelmi csalódás. Restellte, hogy a faluban ő volt a nagylegény és így becsapták. Teljesen felborult a fegyelmezettsége, úgy is töltötte le a három évét. Nem érdekelte tovább semmi, senki, így szenvedte át saját bőrén egy lány könnyelműségét. Mesélte szegény: — „Julkám, rovottmúltú ember lettem; a katonaságnál ezek után lefokoztak, de annak ellenére akkor jöttem haza amikor akartam. Igaz, be62