Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

Bevezető Másodízben bocsátjuk most útjára ezt a kötetet. Az első kiadás minden da­rabja az évkönyveknél szokatlan nagy példányszám (5000) ellenére igen hamar elfogyott, pedig könyvárusi forgalomba nem került. A könyv iránt ma is igen nagy az érdeklődés. Lehetőség nyílt, hogy jelentősen bővülhessen a kötet olyan fejezetekkel, amelyekről a szerző előzően nem, vagy csak röviden szólt. Ilyenek a halál­hoz, a temetéshez, a szürethez és a születéshez kapcsolódó szokások leírása. Ezzel a szakemberek számára is teljesebb, kutathatóbb lett a monográfia. Fontos bővítés, hogy a kötet összes énekelhető dalának, játékának a kottáit is közreadjuk. így a zenekutatók, de a sok óvodás, iskolás, sőt felnőtt nem­csak olvashatja, de énekelheti, játszhatja, előadhatja Galgamácsa életét. Most, hogy a több, mint 200 dalt szalagra vettük, szinte szemünk előtt ját­szódott le a népdal születésének és állandó változásának folyamata. Olyan ez, mint a patak, állandóan változik, és mégis ugyanaz. A dalok szövegét az éneklők mindig az adott alkalomhoz, és a pillatnatnyi érzelmekhez igazítják. Nem gond, ha ezáltal egy-egy sor néhány hanggal hosszabb lesz. „Fő, hogy ki tudjam mondani." Többször előfordul kötetünkben, hogy ugyanannak a szövegnek két dal­lama is van, vagy egy dallamnak több szövege. Egyik variációja a másik­nak, de el is térhet tőle teljesen. Hol egyiket, hol a másikat éneklik. Ész­revettük, hogy a néhány héttel, vagy évekkel azelőtt felvett dalok szöve­gét és dallamát is változtatta Dudás Juli éneklés közben. Néha az énekek egymás után következő versszakaszainak dallamai is eltérnek egymástól. Előfordul, hogy a már lemezre felvett dalok, játékok dallama sem azonos a mi magnetofonfelvételünkkel. Egy esetben közöljük is ezt a változatot (Koldusének). Megemlítettük ezt Juló néninek, válaszul egy történetet mon­dott el: „Mikor Kodály Tanár Űrhöz jártam énekelni, még fiatalasszony korom­ban, a „Lement a nap nincsen meleg"-et háromszor is elénekeltette velem ugyanazon a napon. Hazafelé menet az állomásra még utánam küldte Ols­5

Next

/
Oldalképek
Tartalom