Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

Irigyeim jaj, de sokan vagytok! Mint a vesszeit kutyák úgy ugattok ! Irigylitek, hogy szabadon élek. Hogy egy szép barna legén't szeretek. Amikor bejárt a legény a lányhoz, arra már azt mondták — „Nagyba viszik a rongyszedést. Bejár a legény hozzá, engedik a szülei, bokrétát is tettek már neki (a kalapjához), a zsebkendőket is hordja; már elveszi!" Lakodalom előtt kéretni ment a vőlegény anyja! Szombat délután figyeltük, kit is mennek kéretni? Megkérette az anyósnak való a kislányt, hogy odaadják-e fiának feleségül? Azután a következő szombat délután fölmentek a fiatalok iratkozni a községházhoz, paphoz. Másnap a templomban kihirdették az egész nép előtt a házasságkötő jegyesek neveit és szándékát. Ezek voltak a nagy újságok a faluban! Erről beszélt mindenki! Levonták a véleményüket róluk. Bármilyen szép és tehetséges volt a lány, ha nem volt neki vagyonkája, olyan fiúhoz nem mehetett, akinek valamilyen kis vagyona is volt. Általános volt az érdekházasság. De érthető is, rettenetes nehéz helyzetben éltek azok az emberek, akiknek az uradalmakra kellett számítani. Sokat dolgoztak csekély keresettel. Ha ruházkodott, akkor koplalni kellett. Volt olyan cselédember is, aki igen ügyes taktikával dolgozott. Egy-két gyermeke volt, sokat iparkodott. Az úgy 10—15 évre bekerült a faluba, vett egy kis házat és arra törekedett, hogy két-három db földecskét vehessen, amit az övének mondhatott. De ehhez sok gyermeknek nem volt szabad lenni! Akinek három—öt gyermeke volt, az úgy is halt meg, ahogy elindult az életben. Ezért úgy is nevelték már a szülők gyermekeiket : „Olyan élettársat keress, fiam vagy lányom, hogy annak is legyen egy kicsi, neked is egy kicsi, két kicsi összekerül és lesz egy nagy belőle. 213